56-os Ki kicsoda


Péch Géza
1930-1958

Budapesten született. Eredeti neve Eckhardt Géza, a család távoli rokonságban állt Eckhardt Tiborral. Kisgyermek korában elvesztette szüleit, ekkor féltestvére, Péch Zoltán gimnáziumi tanár fogadta örökbe, aki 1940-ben a saját nevére vette. Az érettségi után jelentkezett az állatorvosi egyetemre, de elutasították. Különböző helyeken dolgozott, majd 1951-ben polgári alkalmazottként a honvédségnél lett sofőr. Ez év őszén beiratkozott a BME gépészeti karára esti tagozatra, itt három évet végzett el. Válása során, mivel a bíróság az anyának ítélte a gyermeket, öngyilkosságot kísérelt meg, majd a fiát a bírósági határozat ellenére magához vette. 1956-ban az Ikarusnál helyezkedett el üzemmérnökként. 1956. október 24-én a városban járva találkozott egy barátjával, aki az Önkéntes Mentőszolgálatnak dolgozott. Segített annak elromlott autóját megjavítani, majd részt vett a sebesültek szállításában. Este jelentkezett a Markó utcai mentőszolgálatnál, de elutasították. Másnap a Péterfy Sándor utcai kórházban elvállalta az esti mentős ügyeletet, és ettől kezdve sebesülteket mentett és szállított november 6-ig. Október 30-án több sebesültet vitt kórházba a Köztársaság térről. November 6-án mentés közben bal felkarját lövés érte, a Péterfy-kórház traumatológiai sebészetén látták el. Egy razzia során két nap múlva letartóztatták, de november 14-én szabadon engedték. Ekkor tudta meg, hogy volt felesége külföldre ment a fiával. Bekapcsolódott a 2. sz. női klinikán folyó szervezkedésbe, mivel ígéretet kapott, hogy nyugati kapcsolatok révén segítenek neki megkeresni és hazahozni gyermekét. Több találkozón, megbeszélésen vett részt, igyekeztek információkat gyűjteni a Szovjetunióba hurcolt fiatalokról, a még esetleg ellenálló fegyveres csoportokról, illegális raktáraknak alkalmas helyekről. Január 13-án a csoport segítségével kijutott Ausztriába, ahol miközben fiát kereste, felvette a kapcsolatot az emigrációval. Mikor megtudta, hogy gyermeke Angliában van, elvállalta, hogy hazatér Magyarországra, hogy onnan sebesülteket segítsen ki Ausztriába. Amikor hazajött, 1957. február 10-én letartóztatták. Első fokon államrend elleni mozgalom vezetése és egyéb vádak alapján 1957. október 4-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. április 15-én a minősítést változatlanul hagyva halálbüntetésre súlyosbította. Április 22-én kivégezték.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának