Visszaemlékezések


Életút-interjú Bauer Sándorral
(részletek)
Az interjú készítette: Murányi Gábor
(2003. szeptember-október)

- Sándor, 1956 hogy ért téged? Milyenek a te 1956-os emlékeid?
- Van egy pár emlékem. 1956. október 23-án, nagyon szép idő volt.
- Politikailag te hol álltál ebben az időben? Hova helyezed magad?
- Semleges.
- Mit jelent a semleges?
- Párttag nem voltam, kommunista nem voltam. Semmi különös nem volt. Hát a fasisztákat, azokat sose szerettem, most se szeretem. A reform kommunistákkal voltam mondjuk úgy, jóban. A Zsigmondi Bandival, aki a Friss Újság kiadójának az igazgatója, később a Szabad Népé, a testvérével a Zsigmondi Boriskával, aki nekem kolléganőm volt. És kezdtek bíztatni, hogy adjak be egy rehabilitációs kérelmet a pártba.
- A pártba?
- A pártba. Én beadtam.
- Ahol te tagjelölt voltál….
- Amíg ki nem rúgtak.
- És mi volt a rehabilitációs kérelmedben?
- Hát, hogy visszavehessem a párttagságomat. Akkor nem volt már tagjelöltség, csak párttagság volt. Kitűzték a tárgyalásom napját, mit gondolsz mikorra? 1956. október 24. délután 3 óra. Betelefonáltam. „Jaj, Bauer elvtárs, ne tessék jönni, itt olyan rumli van, majd megbeszéljük.” Hát azóta se jelentkeztek. Amikor a balhé elkezdődött, még fiatal voltam, 26 éves. Fogtam a fényképezőgépet és elkezdtem fényképezni, ami belefért. Ott voltam a Rádiónál. Lefényképeztem a Sztálin-szobor döntését. Egyik kollégám, aki azóta meghalt a Sima Bandi, elvitte a filmet, hogy Nyugaton eladja, és ebből sok pénzem lesz, annyit láttam belőle, mint te. Sajnos, ott voltam a Köztársaság téri eseményeknél. Voltak olyan képeim…… Az a francia fotós, Pedrazzini, mellettem esett el. Úgyhogy fényképeztem egész addig, amíg az oroszok el nem kaptak. Akkor én nem féltem semmitől.
- Tehát akkor 56-ban gyakorlatilag feltámadt benned a fotoriporter. Hány tekercs filmet készítettél?
- Sokat. Hogy az anyósom hova dugta, még mai napig se tudom.
- Tehát ezek a fényképek nem kerültek elő?
- Dehogynem a Fehér könyvben vannak. Kifizették. 500 forintot adtak darabjáért Igaz, hogy életveszélyben fényképeztem. Jöttek a kollégák a Magyar Fotótól, hogy délelőtt tízkor lesz egy nagy üzemi értekezlet, gyere be, kiosztjuk a káderlapokat, akkor ez divat volt. Bementem.
- Ez melyik nap lehetett? Ez november volt már?
- Nem, akkor még azt hiszem október volt. Adtam képet az Igazságnak, az Obersovszkynak és benne volt az Igazságban hogy megalakult a volt munkaszolgálatosok szervezete Bauer Sándor vezetésével, szóval volt mitől félnem.
- Ez benne van az Igazságban?
- Nem is az Igazságban, egy másik újságban. A következő történt, csak fényképezőgépem volt. Ahogy mentem be a Tanács körúton, jött velem szemben a Dallos Ágnes (…), aki engem kirugott. Megtagadtam, hogy katonának menjek, ebből fegyelmi lett, mivel azt modnták, hogy nem akarok a néphadseregben szolgálni és elindítottak egy fegyelmi tárgyalást ellenem a pártban. Páros lábbal kirúgtak. Lefokoztak, megszüntették a tagjelöltségemet és kirúgtak a cégtől is. Én nem szóltam a Dallosnénak egy szót sem. Bementünk, kiosztották a káderlapot. (…) Volt egy vezető az archívban, úgy hívták, hogy Kányáné. A Kánya Kata színésznőnek az édesanyja. Jóval utánam került oda. Nem is ismertem. Fölszólalt egy takarítónő ellene, hogy a Kányánét ki kell rúgni, mert belépett az akkori, az MSZMP-be, akkor alakult meg azt hiszem….(…) Én is  felszólaltam, azt mondtam, hogy nekem semmi közöm hozzá, de neki a Kányánénak az kötelessége, hogy rend és tisztaság legyen, igaza van, ha nem hagyja a takarítónőket békén. Már vége volt az egésznek, 57-be értünk, 58-ban jártunk, először jöttek ki detektívek hozzám, hogy mit csináltam, hol van a fénykép. Mondom nincs fénykép. Lecsuknak. Hát, mondom akkor sincsen. Aztán jött egy elvtárs, és azt mondta, hogy nézd Bauer elvtárs, tudjuk, hogy megvan, mondom, de nekem nincs pénzem, mert a feleségem stb, stb. Hát, azt mondja, ha holnapra előteremted, 500 forintot kapsz darabjáért. Megkaptam. A Kányáné történetét befejezem….., talán egy évvel később, már a Vendéglátásnál voltam, és hívat a főosztályvezető, hogy ide figyelj Bauer, följelentettek téged, 56-os ellenforradalmár voltál. Én? (Ha igaz volna, akkor most egy csomó pénzt inkasszáltam volna. Nem voltam.) Hát följelentettek emiatt a Kányáné-ügy miatt, a nő mondta, hogy lekommunistáztad. Szegő Tomit, aki egyébként osztálytársam volt, a MUOSZ-ban dolgozott jogászként. Bement még egy-két tanúval, a nő megismételte a vádat. Akkor már az állásom forgott kockán. A Szegő Tomi pedig magánvádas úton beperelte. És akkor azok a kollégák, akik 56 előtt megszavazták az én kirúgásomat, most eljöttek mellettem tanúskodni. Fehérvári Feri meg még sokan. Megszüntették az eljárást, mire a nő azt mondta, hogy milyen disznóság, milyen bíróság az, hogy egy kommunistával szemben egy ilyen reakciós kap igazságot. Megbüntették, nem tudom hány ezer forintra. …
- De egyelőre még ott tartunk, hogy van ez az ülés, ahol te megkapod a káderlapokat. Rehabilitálásodról esett-e valamilyen szó?
- Hát mondtam neked, hogy ki volt tűzve 24-ére a tárgyalás…
- Az rendben van, tehát akkor nem volt forradalmi bizottság?
- Biztos volt. Azt tudom, hogy Dallos Ágnes az egyetlen olyan vezető volt, akit 56 után nem helyeztek vissza az állásába…(…).
- Szóval a Kádárné nem engedte visszahelyezni a Dallosnét?
- Visszakerült a Filmfőigazgatóságra, egyszer volt egy riport, valaki megérkezett a Ferihegyre, a VIP kijáraton mehettünk ki. A Dallosné jött velem szembe, mondtam, (…) ne féljen, nem bántom magát. Többet nem láttam. Meg is halt már. Pedig elég sok kellemetlenséget okozott nekem, még 56 után is. November 4-e után is fényképeztem.
- Próbáljuk meg végignézni, milyen helyeken jártál.
- Fényképeztem a Kőrúton villamosokat szétlőve, aztán a Sztálin-szobrot, a Köztársaság téri balhét. Voltak ilyen gyűlések, ahova szintén elmentem fényképezni.
- Például milyenek?
- Volt Munkaszolgálatosok Forradalmi Bizottsága például az Urániában. De 1956, azt hiszem november 5-én, vagy 4-én éjjel az Üllői út és Körút sarkán fényképeztünk Vándor Kálmánnal. Engem a ruszkik elkaptak ő meglógott, bevittek a Mária Terézia laktanyába. Persze elvették a Leikát a fényképezőgépemet. Úgy hívták ezt az orosz tisztet, míg élek nem felejtem el, patpolnyikov Kosztyirko. Azt hiszem az alezredes a patpolnyikov. Az első emeleten volt egy szoba, nem lehetett megszökni. A Vándor Kálmán viszont elintézte, hogy engemet kiengedjenek.…
- De miért fogtak el? Csak azért, mert fényképeztél?
- Persze. Elvették a gépemet is. És átköltöztek aztán a volt Kossuth Akadémiára. (…)És aztán jöttek hozzám, hogy adjak a Fehér Könyvhöz képeket.
- De az már később volt, nem?
- Nem.
- Na most te kiszabadultál, hány napot voltál bent?
- Egy éjszakát.
- És akkor elengedtek?. A Vándor Kálmán hogy intézte ezt el?
- Bement a Parlamentbe, és azt hiszem a Kádárnénál volt, és szólt, hát rengeteg ávós volt akkor már itt, aki ismert és ők szóltak. De ez még az elején volt, hogy jöttek a képeimért.
- Te mit csináltál a képekkel?
- Előhívtam és eldugtam.
- Tehát minden filmedet előhívtad?
- Persze.
- A negatívokkal mi van?
- Elvittem az apósom üzletébe, hátha ott nem veszik észre, és onnét tűnt el. Igaz, előtte még visszahoztam, meg nagyítottam belőle képeket. A fürdőszobában volt a laborom akkor, de aztán eltűnt. Rengeteg képem volt. Vagy 100-150 képet fényképeztem akkor. Voltak olyan képek, hogy „Forradalmunk tiszta, betört kirakatot nem bántjuk”. Meg ilyesmi.
- És semmi nem is került elő?
- Semmi.
- Tehát gyakorlatilag ezek a képek, a Köztársaság téri képek azok a te képeid a Fehér Könyvben?
- Igen.
- A Fehér Könyv az valamikor 57-ben jelent meg.
- Az év elején. Tudom. Azért féltem, mikor volt a MUK, hogy mikor már kint volt a könyv, hogy engemet meg fognak ölni.
- De abban nem szerepel a te neved.
- Ezt nem tudom neked megmondani.
- Én tudom.
- Igen?
- Mert ott még a szerzők neve sem szerepel…
- De én féltem azért.
- Kijöttek ide az elvtársak és először te letagadtad a létezését a képeknek. Miért tagadtad le?
- Hát miért? Mert féltem. Aztán abban maradtunk, hogy ha visszaszerzik a fényképezőgépemet, én tudtam hol van, adtak egy igazolást, az Ajtósi  Dürer soron volt a pártiskola, ott volt a parancsnokság, adtak egy igazolást, orosz nyelvűt, ketten kaptuk meg egy Ardai Tibi nevű kollégámmal, ő annyira fölhasználta, hogy szovjet teherautóval vitette magát egész a határig. Az volt benne, hogy Bauer Sándor elvtárs megbízható elvtárs, baloldali, szocialista barát, minden szovjet egység segítse a munkáját. Képzeld el nem adta ki az orosz katona nekem a gépemet akkor sem, erre a papírra sem. Akkortájt nagy társadalmi élet folyt a MUOSZ-ban. Akkor még a MUOSZ nem volt betiltva. Megállt egy szovjet páncélautó a MUOSZ előtt és kiszállt egy NKVD-s tiszt és engem keresett. Tudott németül mert NDK-ból került ide. Vele együtt elmentünk a fényképezőgépért. Mert én tudtam, hogy hol van. Bementünk a Katonai Akadémiára ott találkoztunk a Kosztyirkoval. Az NKVD-s tiszt rákiabált, az meg vigyázzba vágta magát. Amennyit oroszul értettem azt mondta az NKVDS-s, hogy a Bauer elvtárs az megbízható elvtárs, tessék kiadni a gépét. Beküldtek a másik szobába, sose felejtem el. Gúla alakú csomóban voltak a  fényképezőgépek fölhalmozva. Kivettem a sajátomat és még kettőt mellé. Ilyen még a Vörös Hadsereg fönnállása óta nem fordult elő. Valaki visszahozta a gépét és még kettőt mellé. Ez volt az összbalhé. Aztán 56 után…
- Na most pillanat. Ez volt a géped visszaszerzése.
- Igen.
- És mi lett a filmekkel?
- Anyósom eldugta, mondom neked, nem tudom hol vannak.
- Na de te elővetted.
- És lenagyítottam. És ebből adtál az elvtársaknak?
- Persze.
- Mennyit adtál?
- Sokat. Egy olyan 10.000.- forint értékben körülbelül.
- Megállapodtatok, hogy darabja 500 forint?
- Igen. Hát nem volt állásom, nem voltak lapok, jött a gyerek
- Na most ha a Fehér Könyvet átnézzük, akkor te meg tudod mondani, hogy melyek azok a képek amelyek a tieid?
- Persze. Nekem is megvolt valahol. Nem tudom hol van.
- Értem. Hát a szobordöntögetés, a Margit hídon mentek a tüntetők. Volt egy olyan képem,  hogy a Sinkovits Imre szavalja a Talpra magyart a Petőfi szobornál. Az MTI-ben is átnéztem a képeimet.
- Mennyire ismertél rá a saját munkáidra? Az MTI-ben megtaláltál különféle fényképeket, illetve átnéztél 45-től rengeteg képet.
- Hát ez egy nagyon érdekes és furcsa dolog. Most tartok 1948-nál. Például abban az időben az Angol Parkban volt egy szabadtéri színpad és ott nagy revük voltak meg nyári előadások, én fényképeztem és én még megértem azt, hogy táncoltam a Bársony Rózsival. És a Dénes Oszkárral is találkoztam. Ezeket a képeket most találom meg Szembesülök a múltammal. Nincs mit szégyellnem. Akkor is egész tűrhetően fényképeztem és rengeteget (…) fantasztikus, hogy megrohantak az emlékek most az MTI-ben. Van egy csomó riport, Utasellátó Hűsüzem, a Keleti Pályaudvar pincéjében volt. Községi Húsüzem, mert akkor nem Közért volt, hanem Községi Húsüzem volt. A lómészárszék, meg húscégek, minden, pékségek, dohánygyár. Ezekhez azért mentünk el, mert mindenhol kaptunk egy szép ételcsomagot. Volt ennivaló, de nem úgy, mint ma. Én például 44-et követően két évig állandóan éhes voltam. Zabáltam. Eszembe jutott, hogy például az Utasellátótól hoztunk szafaládét. Az akkor nagy öröm volt. A családban szétosztottam. És hát az Ötéves Terv cigaretta is akkor jött ki, volt egy kollégám a Kovács Feri, három Kovács volt nálunk. A Feri, a Géza meg a Lajos. És Kimentünk a Dohánygyárba. Alufóliába volt csomagolva az első Ötéves Terv cigaretta, halál boldogok voltunk. Szegény nevelőapámnak hoztam a cigarettát. Aztán a emlékszem a Rajk-per fényképezés ami úgy történt meg, hogy még a mellékhelyiségbe is egy ávós kísért. Aztán ott a Mindszenty-per, azon is ott voltam. Kaptunk egy állandó, szabad mozgási igazolványt, tehát minden eseményen a koalíciós időkben bementünk és fényképeztünk. Még rendőr riporter is voltam, a rendőrségen a Nádor utcában volt egy rendőr riporteri szoba és ott minden eseményt, ami volt, azt tudtuk… A kormányzati eseményeken, vagy a párteseményeken később már mindenkinek volt egy külön protokoll osztálya, és ők döntötték el, ki hova mehet. Na most a megbízható fotósok közé tartozott csekélységem, a Bass Tibi, később a Bartal Feri és a Rév Miklós. .. (…) Nagy esemény volt még a centenáriumi év megnyitója. Aztán a Rákosi a debreceni nagytemplom padsorában. Azt is fényképeztem. És hát rengeteg sportesemény. De sportot nemigen tudtam fényképezni, mert ha futball volt, akkor elfeledkeztem fényképezni, mikor gól volt. De ott voltam a Fradi pályán, amikor leszakadt. Azt is végigfényképeztem. Láttam leszakadni a tribünt, hát persze, hogy fényképeztem. Aztán nagyon maradandó emlék volt, a 48-as olimpikonok hazatérése és elutazása. Aztán jött 49-ben a VIT, a Világifjúságitalalkozó, a színházak…. Rengeteg olyan nagy művésszel voltam személyes kapcsolatban, mint a Somló István, a Pataki Jenő, a Básti Lajos -  a Básti Lajos, az a feleségem unokabátyja volt különben -  Volt olyan nap, hogy négy-öt riportot csináltam, mekkora munkabírásom volt abban az időben. Persze később mellém adtak gyakornokokat. Ilyen gyakornokom volt a Molnár Edit, a Keleti Éva, szegény Bürger Trúdi, Faragó Gyuri. Úgyhogy állandóan az élet sűrűjében voltam.  

(A válogatást szerkesztette Weberné Zsikai Mária)




Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának