Hírek (2006)
Október 11., szerda


Kultúra - Rockopera a forradalom évfordulójára

     Szeged, 2006. október 11., szerda (MTI) - Egyetemisták előadásában mutatják be hétfőn a Szegedi Nemzeti Színházban Tábori György, Kocsák Tibor és Miklós Tibor 1956-ban játszódó Utazás című rockoperáját.

     A darab külföldiek szemüvegén enged bepillantást a félévszázaddal ezelőtti eseményekbe és állít emléket a megtorlások áldozatainak - mondta a produkció ötletgazdája Ragány Zoltán, aki a mű egyik főszereplőjét, Veres Pált alakítja a rockoperában.
     Hozzátette: az előadás célja, azon túl, hogy bemutatkozási lehetőséghez jutassa a magukban tehetséget érző egyetemistákat, az hogy megismertesse a közönséggel ezt a - talán technikai nehézségei folytán - kicsit elfeledett darabot.
     Nagy Lóránt rendező szerint különleges élmény diákokkal együtt dolgozni, hiszen annak ellenére rendkívül lelkesek, hogy napközben helytállnak az egyetemen, majd este 6-tól kezdődnek a négy-ötórás próbák. Ugyanakkor rendkívül nehéz is a feladat, hiszen kezdőkről van szó, így egy nagyon kemény, több hetes próbafolyam áll a társulat mögött.
     A darabban a magyar forradalmárok eufóriája és a világpolitika hideg racionalitása ütközik össze. A történet - amelyből Hollywoodban film is készült - 1956. november 4-én a forradalom leverését követően kezdődik. A ferihegyi repülőteret is megszállták a szovjet csapatok, ezért az országban rekedt külföldi állampolgárokat autóbusz szállítja Bécsbe. A csoporttal utazik Lady Ashton és szerelme, Veres Pál magyar egyetemi tanár, aki Recsket is megjárva részt vett a forradalomban. Veresnek lőtt sérülése van, melyet a harcok során szerzett, emiatt nagyon rossz egészségi állapotban van.
     Mosonmagyaróvárnál a szovjetek feltartóztatják a buszt, és mivel érvénytelennek nyilvánítják a Ferihegyen kapott kiutazási engedélyt a Hotel Mosonban szállásolják el az utasokat. A szovjet csapatok vezetője, Szurov őrnagy azonban beleszeret Lady Ashtonba, így a "marasztalásnak" inkább ez a valódi oka.
     (MTI-Panoráma)



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának