Hírek (2006)
Október 16., hétfő


Emlékév - Rendezvény-sorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra Balatonfüreden

     Balatonfüred, 2006. október 16., hétfő (MTI) - Egész héten át tartó rendezvény-sorozattal emlékeznek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára Balatonfüreden; három köztéri alkotást is avatnak a városban - tájékoztatta a polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetője hétfőn az MTI-t.

     Cserép László elmondta: október 19-én avatják fel az arácsi városrészben a Bata Ferenc emlékparkot - Bata Ferenc balatonfüredi lakost koncepciós perben ítélték halálra 1953-ban és végezték ki 19 évesen -, s ugyanott egy térplasztikát is felállítanak a mártír emlékére. Az emlékparkot Rácz Sándor, a Nagy Budapesti Munkástanács elnöke avatja fel.
     Cserép László közlése szerint másnap Bibó István mellszobrát - Balás Eszter, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását - avatják fel a Tagore-sétányon, avató beszédet mond Stumpf István politológus, egyetemi docens, a Bibó István Szakkollégium alapító igazgatója. Ezt követően az Anna Grand Hotel dísztermében Bibó emlékkonferenciát rendeznek.
     Október 23-án, a városi ünnepi megemlékezés keretében avatják fel a Kovászna parkban, a Szabadságharcos fiú című emlékművet, Halassy Csilla szobrászművész alkotását.
     A programsorozat főbb eseményei közé tartozik még az október 21-ei faültetés a Tagore-sétányon, Nagy Imre, '56-os mártír miniszterelnök emlékére és tiszteletére; a fát Nagy Imre unokája, Jánosi Ferenc ülteti el. Október 23-án ugyancsak a Tagore-sétányon, az indiai ligetben Ambika Soni, az Indiai Köztársaság kulturális és turizmusért felelős minisztere ültet fát az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére - tájékoztatott Cserép László. Hangsúlyozta: a Kovászna parkban tartandó városi megemlékező ünnepséget követően pedig a résztvevők fáklyás felvonulást tartanak, s a városi köztemetőben megkoszorúzzák az '56-os emlékkeresztet.
     (MTI-Panoráma)



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának