|
|
Ne házaljunk a történelmi múlttal
|
(MTI-Press) - Megérthetik-e történelmi eseményeink jelentését, jelentőségét más nemzetek? 1956 hazai megítéléséről és a forradalom emlékének exportálásáról Réz András filmesztéta-kritikussal beszélgettünk.
- A különféle évfordulós kulturális események, megemlékezések áradata nem fordíthatja visszájára az eredeti, nemes célt, az 1956-os forradalom méltó megidézését?
- Valószínűleg ez egy bevett gyakorlat. Jeles nap évfordulóján, főleg, ha az kerek, rendszerint túltermelünk. Tegyük hozzá, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója most mindenki számára nagyon fontos lett. Már a rendszerváltás körüli években készültek a forradalomról szóló filmek, mindenki élvezte, hogy végre szabadon beszélhetünk róla. Félreértés ne essék, a Kádár korszakban is készültek 1956-ról szóló filmek, gondoljunk csak a Szerencsés Dánielre (Sándor Pál), a Szamárköhögésre (Gárdos Péter) vagy Bereményi Géza Eldorádó című alkotására. Nyilvánvaló, amikor kerek évforduló van, hátszéllel hajózik mindenki. Ez nemcsak szellemi, hanem anyagi értelemben is igaz. Támogatást kellett szerezni, hogy megvalósíthassák azokat a terveket, melyekre pénz hiányában nem kerülhetett sor. Nyolc-kilenc film megjelenése várható, amely az említett időszak eseményeit dolgozza fel. Ilyenkor egy kicsit mindig aggódom, hogy meg fog jelenni az a fajta szemlélet, hogy kötelező együtt sodródni ezekkel a művekkel, és így kampányszerűvé válik az ünnepi megemlékezés. Ezáltal lemészároljuk a jelentőségét. Aggódom a filmek minősége miatt is. Ha szent a téma, akkor nehezen köthetünk bele a filmekbe. Amikor Koltai Lajos Sorstalanság című filmjéről azt mondtam, hogy a csoda elmaradt, nem tartom igazán sikeres filmnek, botrány lett belőle. Azzal is szembesülnünk kell, hogy a rendszerváltás óta eltelt másfél évtized lényegesen nem változtatott a történelmi képen. Nagyon nehéz értékelni egy olyan eseményt, amelynek rengeteg arca van. Nem szabad a forradalmat szimplifikálni. Nem lehetünk biztosak abban, hogy Illyés Gyula ugyanúgy látta a forradalmat, mint Déry Tibor. Nem tudhatjuk, hogy Veres Péter írószövetségi véleménye ugyanaz, mint egykori tanáromé, Józsa Péteré. Ezt a forradalmat mindenki másképpen szemlélte, és ez 1956 sajátossága, árnyaltsága.
- A kettősség abban is megnyilvánulhat, hogy a forradalom szereplői közül sokan ma is élnek. Egy részük sértődöttként, mások mellveregetve, hogy ők harcoltak a szabadságért. Ön hogyan látja ezt?
- Ez nagyon érzékeny téma. Azért is, mert az 56-os hősök is valami sajátos szerepet szeretnének kapni ötven évvel ezelőtti érdemeik és hőstetteik okán. Veszedelmes helyzet, mert bármikor előállhat a partizánszindróma. A mi korosztályunk még emlékezhet arra, amikor kisiskolásokhoz partizánokat hívtak, és minden évben többen lettek, egy-egy szobrot egyre többen döntögettek. Az ötven éve történteket nem szent tehén képzésre kell használni. Azzal pedig végképpen nem értek egyet, hogy ezeket az embereket valamilyen cél eléréséhez használják fel. A tanúk, a túlélők, ne lobogóként jelenjenek meg. A tiszteletadás más történet. Időzavarba kerülhetünk, az a látszat alakul ki, mintha 1956 azonos lenne 2006-tal. Egy létező demokráciában a forradalom, a felkelés tökéletesen mást jelent, mint 1956-ban.
- Ha 1848. március 15-ét említjük, már a kisiskolások is neveket, eseményeket, dátumokat sorolnak. 56-tal más a helyzet, annak ellenére, hogy ma az oktatás rendkívül sokat fordít ezekre az eseményekre. Kerülhet egy lapra, és ha igen, mikor 1848 és 1956?
- Egy százötven éven át ápolt hagyomány meg tud szilárdulni. Fontos, hogy 1848-nak alakjai, emlékhelyei vannak, ez az átalakuláshoz föltétlenül szükséges. Mindegy, hogy Kossuth vagy Széchenyi, Petőfi vagy Táncsics, legyen egy arc. 1956 azonban nem lokalizálható. Mindig visszatérünk oda, hogy Corvin köz, esetleg Széna tér, de markánsan megragadható helyek nincsenek. Nagy Imre temetése fontos pillanat volt, hiszen megszületett 1956 nyilvánossága. 1956 bonyolultsága, hogy nem lehet egyszerű jelképekkel megjelölni a forradalmat. Még mindig közöttünk élnek, akik a barikád két oldalán álltak, azaz nem tisztultak le a dolgok.
- Szükségesnek tartja 1956 emlékének, eszményének exportálását?
- Ha saját magunknak, ebben a kultúrában ennyire bonyolult 1956, és ilyen nehezen tudunk megállapodni róla, miközben mindenki ugyanazt a lyukas zászlót emeli magasba, akkor hogyan várhatjuk el, hogy rajtunk kívül mások megértsék.
- Sokan arra hivatkoznak, hogy csak azért exportálunk, hogy a külföldre szakadt honfitársainkhoz szólhassunk.
- A történelmi múlttal házalni nem szerencsés. Kapcsolódik témánkhoz a szoborpark intézménye. Vitatkozhatunk, vajon minden szobrot szükségszerű ledönteni, lebontani? A szoborpark ma turisztikai látványosság. De nem kell az odalátogató turistát megkérdezni, hogy pontosan érti-e, mi történt Magyarországon, miért álltak valaha ezek a szobrok. A szoborpark úgynevezett témapark, amely mögött elhomályosodik a valóságos történelem. Amikor megpróbáljuk külföldiekkel elfogadtatni az 56-os forradalmat, akkor tudomásul kell vennünk, hogy lebutítjuk, és legjobb esetben is témapark lesz belőle, amelyre rá lehet csodálkozni. A másik lehetőség, hogy megőrizzük valós történelmi emlékként és eseményként.
Hamary Dénes
|
|
|
|