Hírek (2006)
Október 17., kedd


A Fidesz az Astoriánál tartja központi megemlékezését

     Budapest, 2006. október 17., kedd (MTI) - A Fidesz az Astoriánál tartja október 23-i megemlékezését, amelynek fő szónoka Orbán Viktor lesz - ezt Szijjártó Péter szóvivő jelentette be az elnökség keddi ülése után.

     A Fidesz a délután 16.00 órakor kezdődő megemlékezésre 1956 szellemiségének megfelelően, pártállásra való tekintet nélkül, Magyarország minden polgárát várja - mondta a szóvivő, aki még múlt héten jelentette be, hogy a Fidesz önálló megemlékezést tart Budapesten, bár akkor még 14.00. órás kezdést jelentett be.
     Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a színpadot az Astoriánál állítják fel, a tömeg így a Rákóczi úton végig a Keleti pályaudvar irányában és a környező utcákban, a Kiskörúton állhat majd. Mint mondta, a helyszínt nem politikai, hanem rendezvényszervezési, technikai okok miatt választották.
     A rendezvény fő szónoka Orbán Viktor lesz, a többi szónokról pedig még ezen a héten tájékoztatást ad a Fidesz - mondta a szóvivő, aki kérdésre válaszolva hozzátette: nem kizárt, hogy az ötvenhatosok közül is felszólal valaki a rendezvényen, de arról nem tud, hogy Wittner Mária a felkértek között lenne.
     Szijjártó Péter szerint a budapesti megemlékezés mellett a Fidesz helyi szervezetei szabadon szervezhetnek ünnepségeket, ha akarnak, nincs központi iránymutatás ebben az ügyben.
     A szóvivő kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy "körvonalazódik a döntés" azzal kapcsolatban, meddig folytatódjanak a Fidesz mindennapi demonstrációi a Parlament előtt, és ezt még október 23. előtt, szerdán vagy csütörtökön bejelentik a Kossuth téren.
     Szijjártó Péter közölte: a Fidesz elnöksége arról is döntött, hogy szombaton ülést tart az országos választmány, amelyen Orbán Viktor pártelnök értékeli a Magyarországon kialakult helyzetet. Mint mondta, a jelenlegi egyre mélyülő morális, gazdasági és politikai válságban nem engedhető meg, hogy a Fidesznek ez a"felelős és nagy tekintélyű testülete" ne foglakozzon a helyzetértékeléssel.
     A Fidesz kommunikációs vezetője megismételte korábbi bejelentését is, miszerint a Fidesz nem vesz részt azokon az 56-os megemlékezéseken, amelyeken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólal, de azokon, amelyeken Sólyom László köztársasági elnök mond beszédet, a Fidesz képviselteti magát.
     A kormányfő október 23-án a Parlamentben szólal fel, a Budapest ,56 Szabadság Nyilatkozat elfogadása után, míg a köztársasági elnök október 22-én az Magyar Állami Operaházban mond beszédet.
     Szijjártó Péter ismételten arra kérte a miniszterelnököt, hogy semmilyen nyilvános megemlékezésen ne szólaljon fel, mert ez álláspontja szerint nyílt provokáció lenne 1956 szellemiségével és a magyar emberekkel szemben.
     A szóvivő kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett Igen, Magyarország chartát a Fidesz helyi képviselőinek többsége már aláírta, míg a nyáron elindított Jó reggelt, Magyarország akció és aláírásgyűjtés az önkormányzati választásokkal olyan állomáshoz érkezett, amely miatt a "helyzet átértékelése szükséges". Közölte: hamarosan létrejöhet az október 1-je előtt javasolt országos önkormányzati testület is.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának