Hírek (2006)
Október 19., csütörtök


Forradalom a keleti végeken (2. rész)

     Akkora túlerővel szemben esztelenség lett volna felvenni a harcot. Én azért tüzelőállásba vonultattam az ütegeket. Először a tisztek kezdtek el tiltakozni, hogy az övék légvédelmi tüzérség, csak felfele tudnak lőni. Magam is tüzér voltam a csehszlovák és a magyar hadseregben […] Mondtam, akkor műszereket kiiktatni, mellőzni, és egyenesen a tankokra célozni...

     Így vált mind veszedelmesebbé a helyzet. A személyzet megszökdösött, ahogy sokasodtak a Budapestről érkező vészterhes hírek. Ötvennyolcan maradtunk Záhonyban, a katonai bizottmány és a munkástanács tagjai. A tüzérosztálynál mozgolódás keletkezett, a politikai tisztek közölték velem, át akarják vinni az állományt a szovjet oldalra, hogy ne tudjuk felhasználni védelemre. Akkor a katonai bizottmány engem választott meg a szovjet határnál állomásozó magyar fegyveres erők parancsnokává. Utasítást adtam a politikai tisztek letartóztatására, de hangsúlyoznom kell, hogy Záhonyban senki kezéhez nem tapadt vér. Jöttek hozzám a párttitkárok, és kérdezték, velük most mi lesz? Amíg én itt vagyok, feleltem, senkinek nem eshet bántódása. Ha valaki felelős, azt majd, ha helyreáll a rend, törvényes magyar bíróság felelősségre fogja vonni, ha valami szárad a lelkiismeretén. Kilengésnek, bosszúállásnak nem voltam híve. Nem azért harcoltam, hogy ítélkezzem az emberek felett. Én egy független Magyarországért, a magyar népért harcoltam […] Most sem túl jó a gazdasági helyzet, de milyen volt 1956 előtt? Pénz sem volt, semmi sem. Meg kellett volna nézni az átrakómunkások étkezőhelyét az úgynevezett szocializmusban. Egy parasztház istállója sokkal különbül nézett ki.
     1951-52-ben állomásfőnök-helyettes voltam Záhonyban. […] Kihallgatásokra vittek az ávósok, le akartak tartóztatni külföldi rokonságom miatt. Somkuti Árpád, a MÁV vezérigazgató-helyettese akkor elmenekített Mátészalkára állomásfőnöknek, hogy ne legyek szem előtt. 1954-ben, amikor Nagy Imre lett megint a miniszterelnök és kezdődött a liberalizálódás, elővettek, hogy vegyem át a főnöki pozíciót Záhonyban, mert az a vörösakadémiás főnök lezüllesztette az állomás. Azt mondtam, nem vagyok hajlandó. Berendeltek a Központi Bizottságba, ahol Balassa elvtárs azt mondta, magam választhatom meg a munkatársakat, a párttitkárt, még azt is én határozhatom meg, ki legyen ott az ávós. Ez így is volt. Nagy Imre kormányzása alatt visszavittek főnöknek, és rövid idő alatt mintaüzemet faragtam Záhonyból. 1956-ban nem tettem egyebet, mint hű maradtam Nagy Imréhez. Aki, annak dacára, hogy kommunista volt, nem árulta el hazáját. […]
     November 4-én reggel hét körül támadtak meg bennünket az oroszok. Először még hallottam Nagy Imre felhívását, hogy segítséget kér az ENSZ-től, majd tüzet nyitottak, mi meg leszaladtunk az óvóhelyre. Utána megszűnt a tűz. Egy orosz alezredes, aki vasúti egységekkel volt Csapon, az fogott el engem. Láttam, hogy a tüzérlaktanya lángba borul. Mit csinálnak? - kérdeztem. Azt felelték, hogy mi tüzet nyitottunk rájuk, ők csak ezt viszonozták... Megáll az ész! Sorba állítottak bennünket az orosz katonai pályaudvar-parancsnokságnál, jött Kuzmini, csőre töltötte a pisztolyát, már agyon is lőtt volna, ha Oszipov őrnagy rá nem csap a kezére. A pisztoly elsült, a lábamnál fúródott a földbe a golyó. Bezártak egy teherkocsiba, ott voltam délutánig. Akkor egy teherautóval kivittek egy tüzérlaktanyába, ott már ki voltak terítve a földön a hullák. Ez magyar tüzéregység volt, huszonnégy vagy huszonhat halott. Az oroszok húzkodták lefelé a csizmát a tisztek lábáról, zsebeiket ürítgették kifelé. Le kellett guggolnom a hullák közé, ott kellett megennem a vacsorámat. Ha vonakodtam, belémrúgtak egy nagyot.
     Ötvennyolcunkat vittek át az újonnan épített pontonhídon a Tisza túloldalára, ahol a csehek alatt volt egy vámház, romépület, oda zártak be bennünket. Könczöl Ernő határőr hadnagy lett kinevezve katonai helyettesemnek. A többieket visszavitték Magyarországra, kettőnket ott tartottak. Engem három napon át többször a falhoz állítottak, körüllőttek, majd vittek kihallgatni. Hetvenkétszer csinálták ezt velem. Utána az ungvári börtönbe vittek, ahol negyven napig voltam. Az NKVD levetkőztetett meztelenre, levittek a pincébe, lenyírtak kopaszra. November hetedikén este Könczöl Ernővel olyasféle cellába kerültünk, amiről azt hittem, gázkamra. Másnap elválasztottak Ernőtől, utána nem láttam. Azóta sem tudtam kideríteni, mi lett Könczöl Ernő határőr hadnaggyal, egy zalai zsellércsalád gyermekével, aki Zuglóban nyelviskolát végzett. Elvitték, a ruszin katonáktól tudtam meg, hogy talán a sztriji börtönbe kerül.
     Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a forradalmat én csináltam Záhonyban. Többen csináltuk, többek között olyan kiváló fiatalemberek is, mint Könczöl Ernő, aki pedig abban a rendszerben nőtt fel. […]



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának