Hírek (2006)
Október 20., péntek


Rákosszentmihályi fiúk (1. rész)

     (MTI-Press) - Mióta az 1956. október 23. és november 4. közötti két hét kiszabadult az ellenforradalom rabságából, sokféle emberi megnyilatkozásnak lehettünk szem- és fültanúi. Vannak, akik büszkén állítják, hogy tevékeny szerepet vállaltak a forradalmi megmozdulásokban. Mások még ma is könnyezni kezdenek, ha visszaemlékeznek az akkori megpróbáltatásokra, megaláztatásokra. Akad olyan forradalmár is, aki a megtorlások után minden kaput bezárt a külvilág előtt, és semmi pénzért nem hajlandó személyes tapasztalatairól beszámolni. És van egy olyan réteg - talán belőlük van a legkevesebb -, amely megélte a forradalmat, megszenvedte a megtorlásokat, ám képes volt új életet kezdeni, s bár fájó emlékei mind a mai napig élénken élnek, nem keserűséggel, hanem józanul és tárgyilagosan képes beszámolni az öt évtizeddel ezelőtti eseményekről. Schild Mihály okleveles épületgépész - jelenleg ingatlanértékesítő - ez utóbbi kategóriába sorolható.

     - 1956. októberében éppen hogy átléptem a nagykorúság küszöbét. A Corvin Mátyás Gimnázium diákjaként próbáltam leérettségizni, de csibész voltam, ezért eltanácsoltak az iskolából. Így történt, hogy 1956 szeptemberében már bejártam a Kőbányai útra, a MÁVAG-hoz, ahol édesapám segítségével segéd-művezetői munkakörben helyezkedtem el. Apám öntőszakember volt, s bár köztudottan szociáldemokrata érzelmű ember volt, a szaktudása miatt megúszta a meghurcoltatást. 1948-ban még szocdem választási biztosként tanúja volt a kommunista párt puccsának, választási csalásának, s emiatt meggyűlölte az 1949-től kialakult rendszert.
     Schild Mihály 1956. október 24-én ugyanúgy indult munkába, mint a korábbi napokon, ám az esti tüntetésről, illetve a hajnali Bródy Sándor utcai lövöldözésről hallott hírek, pletykák annyira felajzották, hogy mégsem a Kőbányai út, hanem inkább a belváros felé vette az irányt. Így lett annak, amint a teherautókkal az EMKE elé vontatott Sztálin szobrot kalapáccsal és más szerszámokkal dühödten ütötték-vágták az emberek. Látta azt is, hogy a helyszínre érkező orosz tankok, tudatosan vagy tanácstalanul, egy-egy figyelmeztető sorozatot adtak le, ám vigyáztak, hogy a golyók se az utcán tartózkodó embereket, se az ablakokat ne találhassák el. Az első ijedség után felbátorodó emberek egy villamost vonszoltak ki a Népszínház utcából, felborították, és mögüle szórtak szitkokat a tankok felé. Schild Mihály ekkor a Magyar Rádió épületéhez ment, ahol látta a hajnali lövöldözés nyomait.
     - Az aznapi viszonyokra jellemző módon a Bródy Sándor utca és a Vas utca sarkán, egy kapualjban fegyvereket osztogattak. Én is kértem egyet, egy "dióverőt", amellyel a kezemben nagy büszkén a Rákóczi út felé indultam. Az Akácfa utcában aztán belebotlottam egy csapat emberbe, akik éppen egy fiatal ávós sorkatonát fogtak közre. Ekkor azt mondtam az embereknek, hogy ne bántsák őt, hanem hagyják, hadd tépje le a rangjelét, majd engedjék a dolgára, mert ő nem tehet semmiről. Talán a fegyverem, talán a fellépésem miatt, de hallgattak rám a többiek, így ez a kiskatona megmenekült. Később, a nap folyamán már lövöldözésbe is keveredtem. A Rákóczi úton egy hirdetőoszlop mögül lestem, hogy melyik ablakból lőhetnek ránk. A mellettem álló férfi például a szemem láttára kapott fejlövést, és halt meg azonnal ideiglenes fedezékünkben. Egész nap a városban voltam, este pedig gyalog mentem Árpádföldre, ahonnan aztán a szüleim nem engedtek el többet.
     Abban az időben azonban a forradalmi hangulat az egész városra és a környező falvakra is átterjedt. Schild Mihály napokon át a rádióból értesült a forradalmi hírekről, míg a közeli csömöri dombokon láthatta, amint a szovjet tankok, tüzérek álláspontokat építenek. Mégis október 28-án első szóra belépett a még meg sem alakult árpádföldi nemzetőrségbe. Fiatalos hévvel vetette volna magát a harcokba, akár a megszálló szovjet katonák ellen is, ám szerencsére egy nagy tapasztalatú katonatiszt, aki józanul látta az erőviszonyokat, valamennyi suhancot hazazavarta. A fiúk azonban továbbra sem nyughattak, és bár november 4-én elbukott a forradalom, ők a nyugodt családias környezetben is arról beszéltek, hogy márciusban újból fegyverkezni fognak. Mihálynak ekkor már nemcsak egy "dióverője", hanem egy dobtáras géppisztolya is volt. Persze jól elrejtve egy üres telken.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának