|
|
Történelem - A magyar '56 "posztszovjet" nézőpontból (2. rész)
|
Sztálin halála és Malenkov hatalomra kerülése után - folytatódik a könyvben a történet - Nagy Imre lett Magyarország miniszterelnöke, aki liberális átalakítási programot hirdetett meg, de ahogy a Kremlben gyengült Malenkov befolyása, meggyengült Nagy Imre pozíciója is, és általános népszerűsége ellenére Rákosi Mátyás 1955. április 14-én menesztette a kormányfői tisztségből és kizáratta a pártból.
Nyikita Hruscsovnak 1956 februárjában a szovjet párt XX. kongresszusán mondott beszéde derült égből villámcsapásként érte Rákosit; a magyar értelmiség kezdte nyíltan bírálni a Magyar Dolgozók Pártja irányvonalát, országszerte Petőfi nevét viselő vitakörök alakultak, Rákosi kénytelen volt rehabilitálni Rajkot, sőt a hatalommal való visszaélést írta a magyar titkosszolgálatok rovására.
A szovjet kommunista párt központi bizottsága 1956 júniusában Budapestre vezényelte Mihail Szuszlovot, aki 1947-től az SZKP KB titkára volt és 1955-ben másodszor is bekerült a központi bizottság elnökségébe, - mellesleg világszerte Moszkva főideológusának tartották. Szuszlov találkozott Rákosi Mátyással és Kádár Jánossal is, majd Gorgyijenko szerint meglepő tartalmú jelentést küldött haza, amelyben többek között ez állt: "A munkások, a parasztok és különösen a szövetkezetekbe tömörült parasztok hangulata egészséges... A munkások és parasztok között, az alacsonyabb szintű termelési egységekben nem beszélnek a pártvezetés válságáról, nincs szó a pártvezetés iránti bizalmatlanságról."
Szuszlov akkor úgy vélekedett, hogy Rákosi nagyon jól megbirkózik feladataival és semmi szükség leváltására. Egy hónappal később felkereste Magyarországot Anasztasz Mikoján, aki akkor már a szovjet minisztertanács első elnökhelyettese volt, a párt politikai bizottságának, illetve elnökségének tagja 1935 óta. Az ő hazaküldött jelentésében viszont az állt, hogy Magyarországon teljes erővel folyik a szocialista uralmi rendszer felbomlása, a kommunista párt a "legmélyebb válságban" van.
Moszkva ezután minden posztjáról leváltatta Rákosit, "áttelepítette" a Szovjetunióba, ahol 1971-ben halt meg. "Az MDP első titkára Gerő Ernő lett, nagyobb sztálinista, mint Rákosi" - fogalmaz könyvében Andrej Gorgyijenko, hozzátéve, hogy a magyarországi események ezután teljesen Gerő Ernő akaratától függetlenül alakultak...
Gorgyijenko 1956 októberének magyarországi fejleményeit Rajk László hamvainak újratemetésével és azzal a háromszázezres tömegtüntetéssel kezdi, amely Gerő Ernő távozását és Nagy Imre visszatérését követelte. Folytatja a budapesti műszaki egyetemen október 22-én tartott hallgatói gyűléssel, amely többpártrendszert, szabad választásokat követelt, és egyértelműen - a szovjet csapatok kivonását.
Október 23-hoz érve a szerző a budai Bem-szoborhoz, majd az Országgyűlés épületéhez vezeti olvasóit, ahol Nagy Imre hazatérésre kérte a tüntetőket. A Belgrádból sürgősen hazarepült Gerő Ernő rádióbeszéde, a rádió épületénél lezajlott összetűzés következik a leírásban, jelezve három magyar harckocsinak és katonaságnak a városközpontba érkezését. "A katonák azonban nem voltak hajlandók tüzet nyitni a tömegre és a felkelők oldalára álltak. A harckocsik tüntetők gyűrűjében közelítették meg a rádió épületét, ahol a titkosrendőrség tüzet nyitott, két tisztet megölt" - olvasható a leírásban, amely kitér a tömeg fegyverszerző akcióira, rendőrségi laktanyák, pártbizottsági épületek elfoglalására és "különösen gyűlölt pártfunkcionáriusok felakasztására".
1956. október 24-én hajnalban szovjet harckocsik jelentek meg a magyar fővárosban. A Déli Hadseregcsoport parancsnoksága Magyarországon állomásozó szovjet katonai egységeknek a felkelés elfojtására való felhasználása mellett döntött.
Ugyanezen a napon összeültek Moszkvában a Varsói Szerződés Szervezete országainak kormányfői. Nyikita Hruscsov előzőleg konzultált Pekinggel: Mao Ce-tung hozzájárulását adta bármilyen akcióhoz Magyarország vonatkozásában. Meg kellett szerezni még a tömbszövetségesek támogatását. A lengyel vezetés egyetértett a szovjet fél javaslataival, a románok és a bolgárok felajánlották segítségüket. Hruscsov közölte, hogy a Szovjetunió a saját erejéből is képes leszámolni Nagy Imrével, sőt tréfálkozott is: "a románok most sietnek harcba szállni, hiszen annak idején már kivették részüket a Kun Béla által 1919-ben szervezett forradalom leveréséből..."
Október 25. leírása a "posztszovjet" kötetben: "a parlament épületét őrző szovjet tankok - itt rendezkedett be Nagy Imre - váratlanul tüzet nyitottak a fegyvertelen tömegre, amely azért gyűlt össze, hogy láthassa az új kormányfőt. A barbár akciónak mintegy nyolcszáz áldozata volt, köztük nők és gyerekek. Maga Nagy Imre ekkor a pártközpontban tartózkodott, ahol Mikojánnal és Szuszlovval tárgyalt Gerő leváltásáról és helyébe Kádár kinevezéséről."
Az eseménykrónika szerint Gerő Ernő október 27-én felkereste a szovjet Déli Hadseregcsoport szolnoki főhadiszállását: Kádár János lett a Magyar Dolgozók Pártjának új első titkára, Nagy Imre pedig engedélyt kapott egy többpárti kabinet megalakítására. A kormányfő tűzszünetre szólította fel a felkelőket és a fővárosban harcoló szovjet erőket. (folyt.)
|
|
|
|