Hírek (2006)
Október 21., szombat


Megbeszélést tartottak az olasz-magyar egyetemi együttműködésről

     Budapest, 2006. október 21., szombat (MTI) - Az 1956-os emlékév programjai keretében olasz és magyar egyetemek vezetői vitatták meg a két ország egyetemei közötti együttműködés lehetőségeit az Olasz Kultúrintézetben - tájékoztatta a budapesti intézmény az MTI-t szombaton.

     Renato Guarini, a római La Sapienza Egyetem rektora öt magyar kollégájával tartott megbeszélést. Az egyetemi vezetők a közlés szerint a bolognai folyamat után kialakult egyetemközi együttműködések lehetőségeiről, valamint az olasz és magyar egyetemek közötti kapcsolat megerősítését célzó tervekről tárgyaltak.
     A megbeszélés során felvetődött többek között a közös doktori képzések létrehozása, az Erasmus Mundus program fejlesztése, közös projektek létrehozása az európai uniós pénzforrások könnyebb hozzáférhetősége érdekében, a magyar egyetemeken való olasztanítás előmozdítása.
     Emellett egy olyan etikai kódex létrehozását is szorgalmazták, amelyhez igazodniuk kellene az érintett egyetemeknek mind a diákcseréket mind a diákok besorolásának módjait illetően - közölte az intézmény.
     Az eszmecserén magyar részről az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektor-helyettese, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja vett részt.
     Az Olasz Kultúrintézetben szeptember 12-én nyílt meg az 1956 képekben című fénykép- és dokumentumkiállítás. Az intézmény emlékévhez kapcsolódó programsorozata október 24-én zárul.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának