HÁTTÉR - a kitüntetési listában csak névvel szereplő egyes kitüntetettek életrajzi adatai (1. rész)
|
Budapest, 2006. október 22., vasárnap (MTI) - Az alábbiakban közöljük a 2006. október 22-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából kitüntetett, a kitüntetési listában csak névvel szereplő egyes személyek életrajzának legfontosabb tényeit az MTI Sajtóadatbankban hozzáférhető adatok alapján.
Máté Ferenc (1935-)
Budapesten született 1935-ben, ötgyermekes családban. Édesapja kőműves volt, édesanyja 1945-ben meghalt, amikor lakásukat bombatalálat érte. Mátészalkára, a rokonokhoz költöztek, a hat elemi osztályt ott végezte el. 1949-ben Budapesten, a Csepeli Vas- és Fémműveknél ipari tanulóként helyezkedett el, 1950-ben gyalus képesítést szerzett. Megnősült, házasságából egy gyermek született. Családjával a VIII. kerületi Dankó utcában lakott.
Szóbeli közlése szerint részt vett a Rádió épületének elfoglalásában, majd csatlakozott a Corvin közi felkelőkhöz. A levéltári források szerint november 1-jén a Práter utcai iskolában jelentkezett nemzetőrnek. Osztaga elsősorban az üzletek biztonságára felügyelt, de esetenként részt vett az előállításokban, lakáskutatásban is. November 4-én a Kisfaludy közbe ment harcolni, de még hajnalban lövés érte a bal karját, és beszállították az alsóerdősori kórházba, ahol december 4-ig kezelték.
Felvette a munkát, 1957. november 16-ig dolgozott, amikor letartóztatták. A "Wittner-per" kilencedik rendű vádlottjaként a Fővárosi Bíróság nyolc éves szabadságvesztést szabott ki rá, és ezt az ítéletet a Borbély-tanács jogerőre emelte. 1963. március 16-án szabadult. A Csepel Művekhez ment vissza, innen nyugdíjazták 1993-ban. 1965-ben újból megnősült, és két gyermeke született. A rendszerváltó pártok közül az MDF-fel szimpatizált, belépett az 1956-os Szövetségbe.
Mihala Ferenc (1925-)
Izsákon (Bács-Kiskun megye) született kisiparoscsaládban. 1951-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki diplomát szerzett. 1951-től a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen tanársegéd, 1953-tól adjunktus. Október 25-től a diákok felkérésére a Diákparlament tanácsadója volt. Szerepet játszott az egyetemi rádió beindításában és az egyetemi zászlóalj felállításában. Október végén felvette a kapcsolatot a Dunántúli Nemzeti Tanáccsal, és annak mintájára november 2-án megalakította a Nagy Imre-kormányt támogató Észak- és Kelet-Magyarországi Nemzeti Tanácsot, amelynek elnökévé választották. A testület azonban a november 4-i szovjet intervenció miatt tényleges tevékenységet nem végzett. 1957. február 20-án a miskolci egyetem elleni tömeges megtorlási akció során több oktatóval és hallgatóval együtt letartóztatták, másnap szabadon bocsátották. 1957. május 17-én ismét letartóztatták.
Első fokon 1957. augusztus 29-én tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, melyet a Legfelsőbb Bíróság 1957. december 30-án tíz évre csökkentett. 1963. március 26-án amnesztiával szabadult. 1963 és 1972 között a Kiskunfélegyházi Vegyesipari Gépgyár mérnöke, 1970-től a hegesztés-technikai csoport irányítója. 1972 és 1986 között a Vegyépszer Tiszakécskei Gyárában műszaki és gazdasági tanácsadó, a műszaki fejlesztési csoport vezetője, 1986-tól nyugdíjas főmunkatárs volt. A Gépipari Tudományos Egyesület Központi Hegesztési Szakosztályának tagja. Számos hegesztés-technikai kutatás vezetője és szabadalom kidolgozója.
Bácsi József (1926-)
Mezőszilason született (Fejér megye). Szülei cselédek voltak. A család 1926-ban Csepelre költözött. Apja a Weiss Manfréd Gyárban helyezkedett el. A nyolc osztály elvégzése után a Weiss Manfréd Gyárba került ipari tanulónak. 1944-ben katonai behívót kapott, de nem vonult be, elrejtőzött. 1945 januárjában jelentkezett az újonnan alakuló demokratikus hadseregbe, a Budapesti zászlóaljba osztották be. Wiener Neustadt térségében, majd Szombathelyen teljesített szolgálatot. 1945 augusztusában Esztergomban szerelt le.
Még ebben a hónapban belépett az MKP-ba. Vasesztergályosként dolgozott a csepeli Acélmű nemesacélüzemében. 1949-ben a gyárban aláírásgyűjtés folyt Rajk László és vádlott-társai ellen. Bácsi az aláírást megtagadta, és kilépett a pártból. 1951-ben elvégezte a szaktanárképzőt, majd négy évig iparitanuló-iskolában tanított. Ez alatt az idő alatt az MDP tagjelöltje volt.
1956. október 26-án a nemesacélüzem munkástanácsának vezetőjévé, majd az Acélmű munkástanácsának tagjává választották. Ezt követően a vezetőség a Csepel Vas- és Fémművek Ideiglenes Munkástanácsába delegálta. Itt a gyáron belüli ügyek intézését végezte. 1956. november 29-én a Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsának elnökhelyettesévé választották. Tagja volt a Kádár-kormánnyal tárgyaló gyári küldöttségnek. Miután 1957. január 8-án lemondott a Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsa, 1957. január 12-én letartóztatták.
1958. február 7-én a Nagy Elek és társai-per másodrendű vádlottjaként tíz év börtönbüntetésre ítélték. 1960 áprilisában részt vett a Váci Országos Börtön elítéltjeinek éhségsztrájkjában. 1963. március 29-én amnesztiával szabadult. Fél évig rendőri felügyelet alatt állt. Segédmunkásként, esztergályosként, majd raktárosként dolgozott. A börtönévek alatt szerzett betegségei következtében 1981-ben leszázalékolták. Visszaemlékezése a "Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni" című kötetben jelent meg 1993-ban.
(folyt.)
|