Hírek (2006)
Október 22., vasárnap


Október 23. - Díszünnepség az operaházban

     Budapest, 2006. október 22., vasárnap (MTI) - Méltóságteljesen és ünnepélyes keretek között került sor az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának ünneplésére vasárnap este a Magyar Állami Operaházban.

     Jordán Tamásnak, a Nemzeti Színház igazgatójának bevezető szavait a köztársasági elnök húszperces beszéde követte. Sólyom László szavait, miszerint csak egyetlen 56-os forradalom van, a meghívottak tapssal fogadták.
     A magyar államfő után Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök beszéde következett. Szavait, miszerint a demokráciában a politikai ellenfél nem ellenség, és hogy a pártok fontosak, de az ország még fontosabb, szintén kitörő taps fogadta.
     A beszédek után a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével, félórás ünnepi koncertet adott.
     A rendezvényre a külföldi delegációk mellett 350 ötvenhatos személyiséget hívtak meg, valamint a közjogi méltóságokat, a pártok és a parlamenti frakciók vezetőit, EP-képviselőket, kormánytagokat.
     A középső díszpáholyban Sólyom László foglalt helyet, míg a jobb oldalán lévő páholyban egymás mellett ült José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök. A bal oldali díszpáholyban pedig Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke ült.
     Az operaházi megemlékezésre eljött a Gyurcsány-kormány több tagja, Hiller István kulturális miniszter, Göncz Kinga külügyminiszter, Molnár Lajos egészségügyi miniszter, Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter, Kóka János gazdasági miniszter. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Medgyessy Péter volt miniszterelnök mellett ült, míg Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője egy sorral hátrébb, Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője mellett foglalt helyet. Velük együtt hallgatta végig a beszédeket Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetője. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója látta, hogy a kormánypárti és az ellenzéki politikusok az előre megszabott ültetési rend szerint foglalták el helyüket.
     Késve, a Himnusz után érkezett két szabad demokrata politikus, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, és Demszky Gábor főpolgármester.
     Jelen volt Dávid Ibolya, az MDF elnöke is, aki mellett Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője foglalt helyet.
     A vendégeket az operaházi ünnepség előtt Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke fogadta az Opera Vörös-szalonjában.
     A koncertet követően, este, a meghívottak számára díszvacsorát rendeznek a Szépművészeti Múzeum Barokk termében, ahol Sólyom László és Gyurcsány Ferenc mond pohárköszöntőt.
     (FOTÓ)



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának