Hírek (2006)
Október 22., vasárnap


Október 23. - Sólyom László szerint egyetlen 56-os forradalom van - DOKUMENTUM (3. rész)


     Minden forrás arról tanúskodik, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt, és a felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt. És mindenki felszabadult volt, mert végre, hangosan és nyilvánosan, kimondták az igazságot.
A forradalom alapkövetelését is az egész nemzet osztotta: vissza kell szerezni Magyarország függetlenségét. Az önkényuralom helyett szabadságjogokat, önrendelkezést, szabad választásokat akart mindenki. Minden más, így a különféle társadalmi programok színre lépése, a jövő útjának szabad eldöntése ezután következhetett volna.
     Október 23. a törvény szerint ünnep. Nemzeti ünnepet azonban nem lehet hatóságilag elrendelni. Nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet szívébe fogad, amely része a nemzet emlékezetének, amelynek eseményei immár változhatatlanul rögzültek egy mítosszá vált történetben, s így lettek részei a nemzet önazonosságának.
Ilyen nemzeti ünnep 1848. március 15-e. Az 1956. októberi követelések egyik pontja az volt, hogy nyilvánítsák március 15-ét újra nemzeti ünneppé és munkaszüneti nappá. Március 15-e akkor mindenkinek a vérében volt: segített abban, hogyan kell forradalmat csinálni. Mindenütt elkezdték fogalmazni a pontokat: tizenhatot, húszat, de a lényeg az volt, pontokba kell szedni s kinyilvánítani, mit kíván a magyar nemzet. Azután következik a követelések terjesztése a szabaddá tett sajtóban. A Nemzeti dal elszavalása. Az ország számtalan forradalmi helyén követték ezt az öröklött mintát.
     Március 15. mindig úgy marad a nemzet emlékezetében, ahogyan már több mint száz éve ünnepeljük. Petőfi örökké szavalni fogja a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, és a tömeg lelkesen együtt mondja vele a refrént.
Mikor lesz, lehet-e egyáltalán 1956. október 23-ából hasonló nemzeti ünnep? Szinte minden megvan hozzá. Ha hiányoznak is az olyan egyértelmű szimbolikus személyek, mint Petőfi vagy Kossuth 1848-ban, '56-nak megvannak a szent helyei. A Műegyetem aulája, ahonnan október 23-án a tüntető menet elindult, a Bem szobor, ahová érkezett. A harcok híres helyszínei, amelyekről minden magyarnak '56 jut eszébe: a Corvin köz, a Kilián laktanya, a Széna tér. A közismert jelszavak. S mindenek előtt a lyukas zászló.
     Fennmaradt '56 eredeti, hiteles dokumentációja, amelyet szerte a világon is megőriztek. És közöttünk vannak még a hiteles tanúk is, a forradalom és szabadságharc résztvevői. Közülük sokan velünk együtt ünnepelnek itt, az Operában.

     Tisztelt Ötvenhatosok!

     Ezekben a napokban a legnagyobb élmény volt számomra, hogy Önökkel találkozhattam. Ha ma este bizakodó vagyok, nagyrészt Önöknek köszönhető, az ötvenhatos szervezetek tagjainak, akikkel pénteken együtt ünnepelhettem, és annak, amit a szegedi egyetemen azoktól hallottam, akik ott 50 évvel ezelőtt megalakították a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét, a forradalmi követelések első megfogalmazóját és terjesztőjét. Ilyen hitelesen senki más nem mondhatta el, hogyan lett 56-ban a tömegből pillanatok alatt közösség, hogy a forradalmi bizottságokba és munkástanácsokba az emberséges magatartás és a hozzáértés alapján választották meg a tagokat, és nyoma sem volt bosszúállásnak. Csak az ötvenhatosok szólhatnak holt bajtársaik nevében. Ahogy ők beszélnek arról, hogyan emelték fel fejüket az emberek, hogyan talált magára a nemzet - megérteti velünk '56 lényegét. Közöttük azt érezhettem, hogy nem a veszekedő örökösök között vagyok, hanem az örökhagyóknál.
     Minden megvolna ahhoz, hogy '56 lényegét újra átélhessük az ünnepen. Lehetne október 23-ból igazi nemzeti ünnep, ha akarnánk, és megtennénk a lépéseket, amelyek visszavezetnének '56 egységéhez és egyedüli voltához. Nekünk lenne jó, a magyar nemzetnek. De ha mégsem sikerülne, bízzunk a fiatalokban! Bízzunk benne, hogy saját igényeik, eszméik, lelki szükségleteik rátalálnak majd az ötvenhatos forradalomra. Bízzunk benne, hogy találkozni akarnak a történelemmel. Merjük remélni, hogy megismétlődik, ami 1848-cal megtörtént a 19. század végén, amikor március 15-ét és a szabadságharcot - akkor is két emberöltő múltán - végül ünnepévé fogadta a nemzet.
     Ötvenhat megünneplésének az akkori felszabadulást, annak elemi és tiszta örömét kell megörökítenie. Ez sugárzik minden fennmaradt fényképről, minden filmfelvételről, amelyen az 1956. október 23-i tüntetők arca látható. Minden emlékező erről beszél.
     Hallgassuk Ottlik Gézát: "Aki nem volt ott végig, semmiféle költői képzelőerővel, forradalomért lüktető szívvel, akár lángelmével sem tudhatja felfogni, mi volt ez. Én sem tudtam volna előre elképzelni, hogy milyen ez a boldogság, amivel az ember járt Budapest utcáin - mert nem ismertem, egyszerűen fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen boldogság. (...) A rongy, a talán túlságosan ronggyá vált élete - senkinek sem drágább, mint a haza absztrakt becsülete. Lássa meg az arcokat, vegye észre rajtuk (...) a megkönnyebbült nyugalmat! Mert ez a döntő: nem bátor elszántság, nem hősies vakmerőség, hanem ez van a szemükben: boldog megkönnyebbülés. Mennek együtt vagy külön, mély, boldog nyugalommal neki a tankoknak, a rájuk célzott ágyúknak, gépfegyvereknek. Semmi nem drágább nekik, mint a visszanyert emberi méltóságuk."

     2006. október 22.


     Sólyom László



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának