Hírek (2006)
Október 22., vasárnap


Bemutató - Budakeszi srácok: ,56 gyerekszemmel

     Budapest, 2006. október 22., vasárnap (MTI) - Vastapsot kapott a Budakeszi srácok a vasárnap tartott díszelőadáson az Uránia Filmszínházban.

     A film Kovács István a Gyermekkor tündöklete című, megtörtént eseményt feldolgozó regénye alapján készült, Erdőss Pál rendezésében.
     A történetben Istvánkát nagymamájától, egy Borsod megyei kis faluból édesanyja Budakeszire viszi magával, ahol egy szanatóriumban dolgozik telefonkezelőként. A kisfiú nehezen illeszkedik be a megváltozott környezetbe, igazán jó barátságba csak a nála idősebb Lacival kerül, aki nem csak focizni tanítja meg, hanem komolyabb beszélgetésekbe is belevonja. A forradalom kitörésekor Laci (Huszár Zsolt) a felkelők mellé áll. A történet november 4-én véget, amikor István barátjával a fővárosba indul segíteni.
     A női főszerepben Nagy-Kálózy Eszter látható, a kisfiút Veeégh Szabolcs játssza, de a kisebb szerepeket is olyan színészek játsszák mint Dörner György, Koltai Róbert, Csuja Imre vagy Szőke András.
     A Budakeszi srácokat november 2-tól láthatja a budapesti közönség, a vidéki mozik már október 12-től műsorra tűzték.
     A vetítés előtt L. Simon László, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke mutatta be a Lengyel tollal a magyar októberről című antológiát. D. Molnár István, a könyv szerkesztője elmondta, 46 lengyel szerző több mint félszáz szépirodalmi alkotást vetett papírra, amelyekben kifejezték érzéseiket, gondolataikat az 1956-os forradalommal kapcsolatban. Kovács István, aki a kötet egyik fordítója elmondta, 1956 kapcsán a lengyel költészet élvonala hallatta a hangját.
     (MTI-Panoráma)



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának