Hírek (2006)
Október 23., hétfő


Gyurcsány Ferenc szerint határozottan és törvényesen lépett fel a rendőrség

     Budapest, 2006. október 23., hétfő (MTI) - Határozottan és törvényesen lépett fel a rendőrség a tüntetőkkel szemben - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn este az MTI-nek.

     "Ez egy kisebbség agressziója, amit a többséggel szemben követ el, és a magyar rendőrség helyesen teszi, ha védi a többség jogát" - hangsúlyozta a kormányfő a nemzetbiztonsági kabinet ülése után.
     Gyurcsány Ferenc elmondta: a kabinet ülésén tájékoztatást kapott Budapest rendőrfőkapitányától az eseményekről. Hozzátette: ismeretei szerint a rendőrség határozottan és törvényesen lépett fel egy agresszív kisebbséggel szemben.
     "A kormány támogatja a rendőrséget, hogy a rendőrségi törvényben meghatározott feladatait elvégezhesse. Sokra tartja a rendőrség állományának áldozatkészségét. Megköszöni, hogy hihetetlen erőfeszítéssel óvják a város, az ország rendjét" - fogalmazott a politikus, hozzátéve: a főkapitánytól átfogó, részletes tájékoztatást kaptak a kabinet tagjai.
     Gyurcsány Ferenc elmondta: a következő órákban a kormány illetékes miniszterei, mint ahogy a nap folyamán is, folyamatosan tájékoztatást kapnak a rendőrségtől.
     Hangsúlyozta: sem joguk, sem lehetőségük nincs arra, hogy korlátozzák vagy átvegyék a rendőrséget irányító vezetők döntési jogkörét. Közölte: a nemzetbiztonsági kabinet nem hozhat ebben a kérdésben, azaz a rendőrség hatáskörébe tartozó kérdésekben intézkedéseket.
     A miniszterelnök szerint "elvették tőlünk az ünnepet" és egy agresszív kisebbség túszul kívánja ejteni a fővárost.
     A kormányfő azt mondta: "örülni akartunk ezen az ünnepen, ehelyett védekeznünk kellett, és olyan arcunkat mutattuk a világnak, mely egészen biztosan nem a magyarok többségének arca".
     Hozzátette: ahelyett, hogy büszkék lehettünk volna, most magyarázkodnunk kell. "Ezt akarta Magyarország, hogy összekeverjük pár ezer ember indulatát sok millió élni, tanulni, dolgozni akaró embernek az érdekeivel?" - kérdezte a kormányfő. Mint mondta, szerinte ez nem megengedhető.
     Gyurcsány Ferenc szerint 1956 nem lehet hivatkozási alap egy hatalmi küzdelemben. Hozzátette: "a nagy tisztességben élő Kosáry Domokosba belefojtani a szót? Motorosokat hívni a térre, hogy a motorok zaja elnémítsa ,56 mártírjának hangját? Kinek van ehhez joga? Zavargásokat kelteni a zsinagógánál, a XX. század legszörnyűbb pillanatait ide idézve? Ez nem demokratikus szabad vita, ez agresszió".
     A Fidesz-KDNP parlamenti vitanapra vonatkozó kezdeményezésével kapcsolatban közölte: nem ismeri a kezdeményezést, de amennyiben van ilyen vitanap, a kormány részt fog venni rajta. Hozzátette: az elmúlt években, ha érvényes kezdeményezés volt, akkor a szocialista, szabad demokrata többség soha nem állt ellen annak.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának