Hírek (2006)
November 4., szombat


Sólyom László és Mádl Ferenc tisztelgése a Rákoskeresztúri Köztemetőben

     Budapest, 2006. november 4., szombat (MTI) - Sólyom László köztársasági elnök koszorúzott a Rákoskeresztúri Köztemetőben szombaton, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulója alkalmából.

     Sólyom László először a központi emlékművet koszorúzta meg.
     Főhajtás és kétperces néma csendet követően kíséretével Nagy Imre és a névtelen elesettek sírjához vonult.
     Az államfő Maléter Pál, egykori honvédelmi miniszter sírjánál piros gerberából és sárga rózsából készült virágcsokrot helyezett el, majd az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét.
     A 298-as parcellánál a hazáért vértanúhalált holtakra, illetve az ismeretlen helyen nyugvókra emlékezett.
     A sírkertbe látogatott Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is feleségével, illetve unokájával.
     A volt államfő egy-egy szál fehér rózsával tisztelgett Nagy Imre miniszterelnök, a névtelen áldozatok, az erdélyi mártírok, valamint a kommunista diktatúra és az 56-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlás vértanúi emléke előtt.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának