Hírek (2006)
November 4., szombat


SZDSZ-megemlékezés Hevessy József sírjánál

     Debrecen, 2006. november 4., szombat (MTI) - A Szabad Demokraták Szövetségének Hajdú-Bihar megyei szervezete Hevessy József egykori debreceni SZDSZ-es polgármester sírjánál emlékezett meg szombaton az 1956-os forradalom áldozatairól.

     Kovács László, a párt debreceni önkormányzati képviselője elmondta, hogy Hevessy Józsefet, aki mások mellett részt vett 1956 debreceni eseményeiben, hat év börtönre ítélték.
     Szabadulása után lehetetlenné tették, hogy egyetemi munkáját folytassa, és csak hosszú évek múltán juthatott ismét "az egyetem közelébe".
     A debreceniek 1989-1990-ben erkölcsileg is rehabilitálták Hevessy Józsefet, aki Debrecen első rendszerváltás utáni szabadon választott polgármestere lett.      Négy évvel később az önkormányzati képviselők döntését a debreceniek is megerősítették: ekkor közvetlenül választották meg a cívis város polgármesteréül.
     Kovács László kijelentette: az eszméikért áldozatot hozók emlékét őrizni és ápolni kötelességünk. Reményét fejezte ki, hogy gyermekeink már nem ilyen körülmények között, ilyen megosztottan emlékezhetnek majd 1956 hőseire és áldozataira, köztük a 2005-ben elhunyt Hevessy Józsefre.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának