Hírek (2006)
November 4., szombat


A Hősök terén tartott koszorúzással fejeződtek be az 1956-os forradalom 50. évfordulójának megemlékezései

     Budapest, 2006. november 4., szombat (MTI) - Katonai tiszteletadás mellett rendezett koszorúzással fejeződtek be Budapesten, a Hősök terén az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendezett állami megemlékezések.

     A téren megjelent az öt első számú közjogi méltóság: Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc kormányfő, Szili Katalin, az Országgyűlés, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
     Miután a köztársasági elnök fogadta a díszszázad köszöntését, bevonultak a térre a történelmi zászlók. Egy harang ötvenhat kondulását követően felhangzott a Szózat.
     Az öt közjogi méltóság a Szózat hangjaira helyezte el az emlékezés virágot az ismeretlen katona sírjánál.
     Ezt követően a diplomáciai testület nevében Juliusz Janusz pápai nuncius, majd az 56-os Emlékbizottság koszorúzott.
     A koszorúzást megelőzően, majd azt követően Básti Juli színművésznő mondott el szavalatot.
     Az ünnepi rendezvény a Himnusz hangjaival zárult.
     A kormány és az 56-os Emlékbizottság által szervezett záróesemény kezdete előtt néhány perccel csak a meghívott vendégek és a sajtó munkatársai voltak jelen, de őket is csak átvizsgálás után engedték be a térre.
     A Hősök tere környékét lezárták, a meghívott vendégek és az újságírók a Dózsa György úton a Benczúr utca felől közelíthették meg a helyszínt.
     A tér közepén álló oszlopot, illetve a király-szobrok emlékművén lévő oszlopokat is fekete drapériával vonták be.
     Az ünnepség legvégén a teret lezáró kordon mögül, a Lendvay felől hallatszott egyetlen "mondjon le" bekiabálás és egy füttyszó.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának