Hírek (1956)
Október 25., csütörtök

A budapesti tűzoltó parancsnokság tájékoztatója a fővárosban keletkezett tüzek eloltásáról

…az ellenforradalmi fegyveres bandák garázdálkodásuk során Budapesten több középületet, lakóházat és áruházat gyújtottak fel. A tűzoltóság tagjai hősies helytállással, sokszor életük kockáztatásával a karhatalom, valamint a lakosság közreműködésével a tüzeket eloltották. Jelenleg rendkívüli küzdelem folyik a Nemzeti Múzeum komoly tüzének elfojtásáért.

A Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének parancsa

Megparancsolom:
Néphadseregünk katonái fokozott aktivitással és teljes határozottsággal ma délig végleg számolják fel a fővárosunkban még feltalálható ellenforradalmi erőket. (…)
Bata István vezérezredes s.k.


Kádár János beszéde

Kádár János, az MDP Központi Vezetőségének titkára szerdán este a Magyar Rádióban a következő beszédet mondotta el:
Munkások, Elvtársak!
Az egyetemi ifjúság – kezdetben jórészt elfogadható követelésekkel induló – felvonulása rohamosan elfajult népi demokratikus rendünk elleni tüntetéssé, s ennek a leple alatt fegyveres támadás robbant ki. Csak izzó haraggal lehet szólni erről a támadásról, amellyel az ellenforradalmi reakciós elemek felkeltek hazánk fővárosa ellen, népi demokratikus rendünk, a munkásosztály hatalma ellen. (…) A döntő reformok útja nyitva áll előttünk. Rajtunk, rajtatok áll, hogy ezt az utat megtisztítsuk, szabaddá tegyük minden ellenforradalmi erővel szemben is. Ma még a dolgozó nép államhatalmáért folytatott harc óráit éljük, de holnap meg fog kezdődni a múlt minden hibáját bátran felszámoló békés építés új korszaka.


Az MDP KV közleménye

Az MDP Politikai Bizottsága ma, október 25-én megtartott ülésén Gerő Ernő elvtársat felmentette a KV első titkárának tiszte alól. A Politikai Bizottság Központi Vezetősége első titkárának tisztségével Kádár János elvtársat bízta meg.

A párt és a kormány felhívása

A párt és a kormány felhívja az egész magyar népet, hogy segítsen a rend helyreállításában, hogy mielőbb megindulhasson a békés építőmunka. A párt és a kormány felhív mindenkit, hogy térjen vissza munkahelyére vagy lakására, a tüntetéseket szüntesse be, így segítsen elszigetelni és megszüntetni azok támadását, akik továbbra is a munkáshatalomra törnek.

Csütörtökön reggel megindult a belföldi távolsági telefonforgalom, a postahivatalok megkezdték működésüket



A fővárosi tanács végrehajtó bizottságának tájékoztatója Budapest közellátásáról (9 órakor)

Budapest kenyérellátása biztosítva van. (…) Budapestnek jelenleg három hónapra elegendő burgonyakészlete van. (…) A tejüzemeink megkezdték a tej- és tejtermékek kiszállítását. (…)
A fővárosi tanács vb-je utasítja az élelmiszer árusító boltok vezetőit, hogy a délig, illetve délután 2-ig nyitva tartó boltokat egész nap tartsák nyitva, a délben, illetve délután nyitó boltokat azonnal nyissák ki.
A fővárosi tanács vb-je a tegnap elrendelt szesztilalmat a további intézkedésig fenntartja.


Az Országos Nyugdíjintézet közleménye

Az Országos Nyugdíjintézet dolgozói az esedékes nyugdíjakat a mai napon teljes egészében postára adták. A nyugdíjasok tehát nyugdíjukat rendben meg fogják kapni.

A szovjet csapatok budapesti beavatkozása Gerő és Hruscsov telefonbeszélgetésének eredménye volt (Bizalmas!)

Londonba érkezett hivatalos jelentések szerint a szovjet csapatok beavatkozását (…) a szovjet hatóságok Gerő Ernővel egyetértésben határozták el. Az említett jelentések alapján megerősítést nyert, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokat a szerdai nap első óráiban riasztották és irányították Budapest felé, tehát még jóval azelőtt, hogy Nagy Imre átvette volna új, miniszterelnöki tisztségét. (Bizalmas!)

Londoni sajtószemle (Bizalmas!)

A Daily Workeer azt írja, hogy a szovjet csapatok „újból vérüket ontották azért, hogy megmentsék az országot és népét a reakciótól”. (…)
A News Chronicle vezércikke így ír: „Aminek tanúi vagyunk, az a rabszolgák lázadása uraik, és nem is annyira politikusaik ellen.” (Bizalmas!)


A Vatikán a kelet-európai fejleményekről (dpa) (Bizalmas!)

Vatikáni körökben a több kelet-európai államban végbemenő fejleményekkel kapcsolatban kijelentik, hogy a „szocializmushoz vezető nemzeti utak” is marxisták és materialisták maradnak. A sztalintalanítás által megindított nemzeti mozgalmak közül egyik sem nyújt támpontot olyan kormányok létrehozására, amelyek különböznének a szovjet rendszertől, ami a vallásnak és a katolikus egyházzal szembeni magatartásukat illeti. Ilyen körülmények között a legnagyobb tartózkodást kell tanúsítani e mozgalmak megítélésénél, még ha a totalitárius rendszer revízióját remélik is.” (Bizalmas!)

Eisenhower a magyarországi eseményekről

Eisenhower elnök csütörtökön (…) azt a véleményét fejezte ki, hogy magyar területen tartózkodó szovjet fegyveres erők „mint ez kimutatást nyert, nem azért vannak ott, hogy megoltalmazzák Magyarországot egy esetleg kívülről jövő fegyveres agresszió ellen, hanem inkább azért, hogy folytassák az ország megszállását olyan idegen kormány fegyveres erői révén, amely Magyarországon saját célkitűzéseinek megvalósulását kívánja biztosítani”.
Az elnök hangoztatta, hogy „Amerika teljes szívével a magyar nép mellett áll”. (AFP)


A londoni rádió 1956. október 25-i 6.45 magyar, 7 és 8 órás angol nyelvű adásának anyaga (Bizalmas!)

A budapesti rádió szerint a magyarországi fegyveres felkelést már majdnem egészen leverték. Néhány órával ezelőtt a rádió azt mondotta, hogy csaknem valamennyi ellenforradalmi csoport ellenállását megtörtént és végleges felszámolásuk most folyik.
A felkeléssel kapcsolatos eseményekről az egyedüli hírforrás a budapesti rádió. A felkelés kitörése óta minden kapcsolat megszakadt Magyarországgal és az összeköttetés még mindig nem állt helyre. (Bizalmas!)


Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának