Hírek (1956)
November 9., péntek

A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 1956. november 4-én intézkedést tett a nyugati országokból a Magyar Népköztársaság területére irányított Vöröskereszt-küldemények fogadásának ideiglenes beszüntetésére.

A kormányt erre a lépésre az a tény kényszerítette, hogy a november 2-án érkezett 30 repülőgép és a 3-án érkezett 70 repülőgép Vöröskereszt-küldeményként jelzett rakományának megvizsgálásakor kiderült, hogy a „gyógyszerjelzésű” adományok részben fegyvereket tartalmaztak. Kiderült az is, hogy a vöröskeresztes kísérő személyzetként jelzett személyek egy része korábban Nyugat-Németországban tartózkodó horthy-fasiszta katona- és csendőrtiszt volt.
A magyar kormánynak nem volt módja megállapítani, hogy ezek az ellenforradalmi elemek hogyan kerülhettek a Vöröskereszt-küldemény kísérő személyzete közé, illetve a „gyógyszer” jelzésű fegyverek a gyógyszerküldemények közé, de ilyen körülmények között kénytelen volt a nyugatról érkező Vöröskereszt-küldemények fogadását időlegesen leállítani, mert a szóban forgó időpontban fegyveres ellenforradalmi támadás bontakozott ki a Magyar Népköztársaság államhatalma és törvényes rendje megdöntésének célzatával.
A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány egyébként hálás a Nemzetközi Vöröskereszt Szervezetnek a gyógyszer küldéséért - amelyekre az országnak valóban szüksége van.
Ennek megfelelően a kormány azonnal és örömmel egyezett bele a Nemzetközi Vöröskereszt Szervezetnek 1956. november 8-án a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság budapesti nagykövete útján, érkezett azon javaslatába, hogy a küldeményeket Jugoszlávián keresztül szállítsák Magyarországra.


Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának