56-os Ki kicsoda |
|
|
|
|
Széll Jenő
1912-1994
|
|
Budapesten született elszegényedett kisnemesi-tisztviselő családban. Nagyapja, Ábel Jenő jeles magyar klasszika-filológus volt. Az érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult. 1931-ben itt került kapcsolatba az egyetemi illegális kommunista ifjúsági szervezettel. 1932-ben belépett a KIMSZ-be. 1933-ban letartóztatták, és államellenes felforgatás vádjával másfél évi börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után emigrált. Párizsban és Bécsben tanult, dolgozott, vegyésztechnikusi képesítést szerzett. 1938-ban tért haza. Budapesten, majd Pápán textilgyárakban helyezkedett el. Részt vett a szociáldemokrata mozgalomban. Budapesten 1945-ben - még az ostrom idején - csatlakozott az MKP-hoz. VIII. kerületi párttitkár, tagja volt a Fővárosi Törvényhatósági Bizottságnak, majd a kv apparátusába került, és különböző középvezetői funkciókat töltött be. 1948 és 1950 között Magyarország első bukaresti követe, a kv agitációs-propaganda osztályának helyettes vezetőjévé nevezték ki. 1951-ben leváltották, és megbízták a Népművészeti Intézet megszervezésével. Szerepet játszott a Bartók Béla elleni ideológiai kampány felszámolásában. 1954-ben szembefordult a Rákosi-féle vezetéssel, 1955 októberében aláírta az írók és művészek MDP KV-hez intézett memorandumát, amely a kulturális élet ellenőrzésének megszüntetését követelte. 1955 végén leváltották, rövid ideig a Műcsarnok igazgatója volt. 1956 nyarán jelen volt a Nagy Imre 60. születésnapján rendezett ünnepségen. Szeptember 1-jén rehabilitálták, és visszahelyezték a Népművészeti Intézet élére. 1956. október 24-én jelölték a megújuló MDP KV-be, de ennek megalakulására a párt felbomlása miatt nem került sor. Miután Nagy Imre a Parlament épületébe tette át székhelyét, Szilágyi József kérésére elvállalta a miniszterelnök mellett a titkári feladatot, majd a Szabad Kossuth Rádió kormánybiztosa lett. Az ő rendelkezésére vezették be ismét a déli harangszót a Magyar Rádió adásában. November 4-én, bár lehetősége lett volna rá, nem kért menedékjogot a jugoszláv követségen. Részt vett pártellenzéki csoportok megbeszélésein, kapcsolatban állt többek között Ádám Györggyel, Justus Pállal és Mérei Ferenccel. Nem lépett be az MSZMP-be, ezért elbocsátották. 1957 és 1959 között az OSZK-ban dolgozott. 1959 februárjában letartóztatták, majd miután ügyét a Mérei Ferenc és társai-perhez csatolták, a Legfelsőbb Bíróság 1959. április 1-jén öt év börtönbüntetésre ítélte. 1960. áprilisában részt vett a Váci Országos Börtön rabjainak éhségsztrájkjában. Szabadulása után fordítóként és lektorként dolgozott. A Zeneműkiadó munkatársa volt, majd a Könyvvilág szerkesztője. 60. születésnapján nyugdíjazták. Nyugdíjazása után számos cikke jelent meg az Élet és Irodalomban a népművészet és népzene tárgykörében. 1979-ben aláírta a Charta ď77 vezetőinek letartóztatása ellen tiltakozó memorandumot. 1986 decemberében az Eörsi István lakásán rendezett illegális ď56-os konferencia egyik szervezője és előadója. 1988-ban a TIB egyik alapító tagja, részt vett Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i újratemetésének megszervezésében. Visszaemlékezései "Egy egészen más kultúrpolitikát próbáltam megvalósítani, mint ami a hivatalos volt" címmel jelentek meg a Magyar Művelődési Intézet lapja 1996. év 1-2. számában.
|
|
|
|