56-os Ki kicsoda |
|
|
|
|
Király Béla
1912-
|
|
Kaposváron született. Apja Kaposvár MÁV-állomásfőnöke volt. A középiskola elvégzése után ösztöndíjasként felvételt nyert a Ludovika Katonai Akadémiára. 1935 augusztusában hadnagyként a Nagy Lajos király 6. gyalogezredhez osztották be. 1939 és 1940 között a 10. kaposvári tüzérezrednél teljesített szolgálatot. 1940 és 1942 között kitüntetéssel végezte el a Vezérkari Hadi Akadémiát. 1942 decemberében századosi rangban a HM-be vezényelték. Először a szervezési osztályra irányították, később a HM I/A Osztály Elméleti Alosztályának az irányítását vette át. 1942 nyarán frontszolgálatra rendelték a II. magyar hadsereghez. 1944-ben ideiglenesen a 8. tábori póthadosztályhoz irányították anyagi vezérkari tisztnek. Innen 1944 októberében átvezényelték a Kárpátalján harcoló I. magyar hadsereg kötelékébe, majd saját kérésére visszahelyezték korábbi beosztásába. 1945 márciusában önként jelentkezett a Kőszeg védelmére kialakított védőkörlet parancsnokává. Március végén egységével átállt a szovjet csapatok oldalára, és hadifogolytáborba került, de a Szovjetunióba való átszállítás közben megszökött. Hazatérve 1945 nyarán belépett az MKP-ba. 1946 elején a demokratikus hadsereg alezredese lett, és az I. pápai hadosztály vezérkari főnökévé nevezték ki. 1947-től a HM Kiképzési Osztályának vezetője, majd 1948-tól a honvédség gyalogsági helyettes parancsnoka, 1949-től parancsnoka. 1950 áprilisától a magasabb parancsnoki tanfolyam vezetője, szeptembertől vezérőrnagyi rangban a Honvéd Akadémia parancsnoka. 1951 nyarán háborús bűntett és államellenes tevékenység koholt vádjával letartóztatták. A Budapesti Hadbíróság 1952. január 15-én halálra ítélte, de az ítéletet másodfokon 1952. január 29-én életfogytiglani szabadságvesztésre és katonai rangjának elvesztésére mérsékelték. 1956. szeptember 2-án helyezték szabadlábra. Október 29-én ügyében törvényességi óvást nyújtottak be a Legfelsőbb Bíróságra, amely 31-én rehabilitálta. Október 30-án a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Előkészítő Bizottságának elnöke, majd a Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány elnöke lett. Október 31-én kinevezték a nemzetőrség főparancsnokává és Budapest katonai parancsnokává. November 4-én Nagy Imre utasításának megfelelően megtiltotta a magyar csapatoknak a szovjet túlerővel szembeni ellenállást. A nagykovácsi összecsapás után Ausztriába menekült. 1957 januárjában a Strasbourgban alakuló Magyar Forradalmi Tanács alelnökévé választották. Az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Megalakította a Magyar Bizottságot, majd 1957 áprilisában a Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetséget. 1957 szeptemberében megkezdte a tanulmányait a Columbia Egyetemen, ahol tanári diplomát szerzett. 1962-ben történettudományból doktorált, a Brooklyn College-on tanított. 1966-tól visszavonult az emigráció közéletéből, tudományos kutatással, oktatással foglalkozott. A Brooklyn College és a City University of New York doktori fakultásának hadtörténész-professzora lett, 1994-ben díszdoktorrá avatták. Kentucky állam az ezredesévé, Baton Rouge város és Maryland állam a díszpolgárává nevezte ki. 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén beszédet mondott. Állampolgárságát visszakapta, vezérezredessé léptették elő. 1990-től 1994-ig független országgyűlési képviselő. Visszaemlékezései "Honvédségből Néphadsereg" címmel jelentek meg 1989-ben.
|
|
|
|