56-os Ki kicsoda


Tóth Ilona
1932-1957

Árpádföldön született. 1951-ben érettségizett a Teleki Blanka Általános Leánygimnáziumban, ahol ő volt a DISZ-titkár. Ugyanebben az évben felvették az orvostudományi egyetemre. 1956 októberében a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton. Október 23-án diáktársaival együtt vett részt a tüntetésen. 25-én a rádió felhívására jelentkezett a Szövetség utcai kórházban. Mivel ott nem tudtak munkát adni számára, átirányították a Péterfy Sándor utcai kórházba. Itt bekapcsolódott a már intenzíven működő Önkéntes Mentőszolgálat munkájába. November 1-jétől letartóztatásáig a Péterfy kisegítő részlegének megbízott vezetője volt. A fegyveres harc befejeződése után bekapcsolódott a politikai ellenállásba: részt vett röpcédulák, illetve az Élünk című illegális lap készítésében. A bírósági ítélet szerint 1956. november 18-án meggyilkoltak egy ismeretlen férfit, akit ÁVH-snak véltek. 1956. november 20-án tartóztatták le. Első fokon 1957. április 8-án gyilkosság és izgatás vádjával halálra ítélték. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1957. június 20-án jogerőre emelte, miközben az elsőfokú ítélet minősítését izgatásról szervezkedésben való részvételre súlyosbította. Június 26-án kivégezték.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának