56-os Ki kicsoda


Lakatos István
1927-

Bicskén (Fejér megye) született polgári családban, apja bankfiókvezető volt. 1945 és 1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészeti tanulmányokat folytatott. 1947-től a Válasz, az Újhold, a Magyarok és a Sorsunk című folyóiratokban jelentek meg versei. Az ötvenes években alkalmi irodalmi munkákból tartotta fenn magát. 1954-ben barátaival kezdeményezte a Bessenyei Györgyről elnevezett értelmiségi vitafórum létrehozását. Az ötletet felkarolta a DISZ, és létrehozta a Petőfi Kört, amelynek vezetéséből, mivel polgári befolyásoltságúnak ítélték, kihagyták. A forradalom alatt az Igazságban versei, publicisztikái jelentek meg. A Magyar Írószövetség november 2-i taggyűlésén Kassák Lajos javaslatára beválasztották a kibővített elnökségbe. November 4. után összekötő szerepet játszott az Írószövetség és a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa között. Bibó István november 6-i kibontakozási tervezetét ő juttatta el az Írószövetségbe. Egyik megfogalmazója volt a november 12-i értelmiségi nyilatkozatnak és a november 20-i írószövetségi közleménynek. 1957. március 12-én letartóztatták. Első fokon 1958. szeptember 11-én két év tíz hónap börtönbüntetésre ítélték, amelyet a Legfelsőbb Bíróság 1958. november 27-én egy év tíz hónapra változtatott. Periratainak egy részét közreadta a Paradicsomkert Összegyűjtött versek és szépprózai munkák című, 1993-ban megjelent könyvének függelékében Periratok, 1957/58 címmel. Kiszabadulása után, 1962-ben jelent meg fordításában Vergilius Aeneise. 1967-ben megjelent fordításkötete: Vergilius összes művei. Az egyik legjelentősebb magyar klasszikus fordító. 1986-ban Lengyel Balázzsal és Nemes Nagy Ágnessel megindította az Újhold-Évkönyv sorozatát. 1995-ben Kossuth-díjat kapott.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának