56-os Ki kicsoda


Bessenyei Ferenc
1919-2004

Hódmezővásárhelyen született. A szegedi Városi Színház kóristájaként kezdte pályáját 1940-ben. 1942-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1945-1950 a Budai Színház, majd a Szegedi és a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1950-től 1963-ig a Nemzeti Színházban játszott. 1956. október 23-án délután a Bem-szobornál elszavalta a Szózatot. Október 30-án a Nemzeti Színház Forradalmi Bizottságának elnökévé választották. Október 31-én a budapesti színházak forradalmi bizottságai által megválasztott Színművészek Forradalmi Bizottságának is tagja lett. A november 21-én megalakult MÉFT-nek egyik alapító tagja volt. A forradalom után a Nemzeti Színházon kívül sehol nem léphetett fel. 1963-tól 1967-ig a Madách Színház tagja volt, 1967-ben visszaszerződött a Nemzeti Színházhoz. 1973-tól 1980-ig újból a Madách Színház, majd 1980-tól a Nemzeti Színház tagja. 1981-ben ment nyugdíjba. Számos filmben és tévéjátékban szerepelt. Kétszeres Kossuth-díjas (1953, 1955) művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 2000-ben a Nemzet színészévé választották.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának