Hírek (1956)
Október 24., szerda

Közlemény a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének üléséről

A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége (…) sorába választotta Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Münnich Ferenc és Nagy Imre elvtársakat. (…)
A Központi Vezetőség első titkárának megbízatásában megerősítette Gerő Ernő elvtársat. A Központi Vezetőség titkárai: Donáth Ferenc, Kádár János és Kállai Gyula elvtárs.
A Központi Vezetőség javasolja a Népköztársaság Elnöki Tanácsának, hogy Nagy Imre elvtársat válassza meg a minisztertanács elnökének és Hegedűs András elvtársat a minisztertanács első elnökhelyettesének.


A kormány felhívása

Az ellenforradalmi bandák galád fegyveres támadása az éj folyamán rendkívül súlyos helyzetet teremtett. A banditák az üzemekbe, középületekbe hatoltak, számos polgári lakost, honvédet és államvédelmi harcost gyilkoltak meg. A kormányzati szervek nem számoltak a véres orvtámadásokkal, ezért segítségért fordultak a Varsói Szerződés értelmében a Magyarországon tartózkodó szovjet alakulatokhoz. A szovjet alakulatok a kormány kérését teljesítve részt vesznek a rend helyreállításában.

Kijárási tilalom

A belügyminiszter ma délután 14 óráig kijárási tilalmat rendelt el.

Nagy Imre elvtársnak, a Minisztertanács elnökének szózata Budapest népéhez

Közlöm, hogy mindazok, akik a további vérontás megszüntetése érdekében ma 14 óráig beszüntetik a harcot és leteszik fegyverüket, mentesülnek a statáriális eljárás alól. Egyúttal kijelentem, hogy minden erőnkkel megvalósítjuk az 1953. júniusi kormányprogram elvi alapján – úgy ahogy azt annak idején a Parlamentben kifejtettem – országunk következetes demokratizálását, a párt, állami, politikai és gazdasági élet minden területén

Budapest rendjének és nyugalmának helyreállítása során 11 óra 45 perckor közölte a Rádió

A Lánchíd előtt 120 főnyi ellenforradalmi és közéjük sodródott, félrevezetett fiatal kitűzte a fehér zászlót és megadta magát.

Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottságának felhívása a kereskedelmi dolgozókhoz

Budapest dolgozói zavartalan ellátásának érdekében folytassátok munkásságtokat! Nyissátok ki az üzleteket, nyugtassátok meg a vásárlóközönséget, hogy több heti élelmiszertartalék áll rendelkezésre.

Tildy Zoltán nyilatkozata

Új kormányunk számára – hogy cselekedhessék – a nemzetnek meg kell adni a munkához elengedhetetlenül szükséges nyugalmat, belső rendet és az egész magyarságot összetartó békességet. Ez az első és legfőbb kötelesség.

A Magyar Vöröskereszt felhívása Budapest népéhez

…ne engedjétek emberi életek pusztítását, fővárosunk rombolását. Ne engedjétek, hogy fiaitok, leányaitok, férjetek áldozatai legyenek rettenetes, az emberi életet veszélyeztető, bűnös tetteknek.

Az Óbudai Hajógyár jelenti:

Keddről szerdára virradó éjszaka fegyveres ellenforradalmi csoport, amely túlnyomórészt fiatalokból állt, próbált behatolni üzemünkbe. A fegyveres alakulatok katonáinak segítségével a támadást visszavertük úgy, hogy a támadók megfutamodásra kényszerültek. Szerdán megalakult a gyári őrség.

A Váci út és a Marx tér környékén az ellenforradalmárok eldobálták fegyvereiket

A Váci út és a Marx tér környékén Nagy Imre rádiószózata után a tömeg hazaszéledt. A Nyugati pályaudvart körülvevő falak mellett elhaladva az ellenforradalmárok a falon átdobálták puskáikat, vagy eldobták a fegyvert.

Az Országos Mentőszolgálat felhívása

Az emberiesség nevében felhívunk mindenkit: (…) minden erővel segítse elő, hogy a mentők jól felismerhető jelzésekkel ellátott gépkocsijai, az orvosok és az ápolók késedelem nélkül eljuthassanak a sérültekhez, megmenthessék sokak életét.

Lapszemle (Bizalmas!)

Lengyelországban és Magyarországon olyan gyorsan peregnek az események, hogy az angol lapok hírmagyarázói úgyszólván nem érik utol őket. (…)
Vicky, a baloldali Daily Mirror karikaturistája lerajzolja a szovjet vezetőket, amint éppen üléseznek a Kremlben és Molotov ezt mondja: Mindig mondottam elvtársak, hogy nagy hiba rehabilitálni valakit a halála előtt. (Bizalmas!)


A budapesti események külföldi visszhangja (Bizalmas!)

A keletnémet sajtó és rádió nem tesz említést a lengyel- és magyarországi eseményekről.
Nyugat-Berlinben keringő ellenőrizhetetlen hírek szerint a kelet-németországi szovjet megszálló csapatok készültségben állnak. Bizonyos orosz egységek állítólag már 48 órája vonulnak a nagy ipari központok – Halle, Magdeburg, Lipcse, Erfurt és Drezda – felé, ahol a múlt héten fokozódott a feszültség.
A jugoszláv vezetőket különösen aggasztja az a lehetőség, hogy a szovjet csapatoknak Magyarországon történt felhasználása felbátoríthatja azokat a Szovjetunióban, akik még mindig az „erős kéz” politikáját akarják folytatni a kelet-európai államokkal szemben.
Eisenhower elnök úgy osztja be választási hadjáratát, hogy 24 óránál tovább ne legyen távol Washingtontól, amíg a lengyelországi és magyarországi fejlemények tartanak. (Bizalmas!)


Édes mustok, a tavalyinál háromszor több aszúbor Tokajhegyalján

…a Szőlészeti Kutató Intézet tarcali telepén javában szüretelnek. (…) A furmint, a hárslevelű mustja 26-28 cukorfokos, s ebből a mustból elsőrendű bor erjed majd. (…) Az őszi időjárás az aszúsodásnak is kedvezett a gazdaságban most naponta másfél-két mázsa aszúszemet szednek, s előre láthatólag a tavalyi száz helyett az idén háromszáz hektoliter nagyszerű aszúbort erjesztenek.

Parker rendszerű töltőtollak készülnek

Az Írószerkészítő Kisipari Szövetkezet megkezdte a Parker rendszerű töltőtollak gyártását, amelyek előreláthatóan még karácsony előtt piacra kerülnek.

Ötféle színben gyártják a magyar nyloncérnát

Az Újpesti cérnagyárban megkezdték a nyloncérna gyártását. Nagyon várták is már a vásárlók, mert szintetikus műszálanyagot régóta lehet kapni, de megvarrásához nem volt cérna. A magyar nyloncérna fehér, sárga, kék, zöld és rózsaszínben, 50 méteres orsókban, 1 forint 70 filléres áron rövidesen megtalálható majd az üzletekben.

Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának