Hírek (1956)
Október 18., csütörtök

Tanácskozik a Vasutas Szakszervezet IV. kongresszusa

Négy év után ismét összeült a Vasutas Dolgozók Szakszervezetének kongresszusa, hogy megszabja a következő évek tennivalóit, megválassza a szakszervezet új vezetőit. (…)
Gáspár Sándor, a Vasutas Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszámolójában ismertette a szakszervezet és központi vezetőségének négyéves munkáját.
- Megállapítható – mondotta a többi között -, hogy szakszervezetünk nem töltötte be minden esetben érdekvédelmi feladatát. Szinte csak a szállítási feladatokat, a tervek teljesítését szorgalmaztuk, s szem elől tévesztettük a terv végrehajtóját, a dolgozó embert.


A sztálinvárosi tanács határozata: megváltoztatja a Sztálin út nevét és a város nevének megváltoztatását kéri a Minisztertanácstól

A sztálinvárosi tanács csütörtökön este rendkívüli tanácsülést tartott. Előbb 49 kuláklistára került, vagy kitelepített középparasztot és más törvénytelenül üldözött kisembert rehabilitált és nyújtott számukra erkölcsi elégtételt. (…)
A új utcanevet a végrehajtó bizottság a Hazafias Népfront meghallgatásával állapítja meg. Ugyanakkor feliratot intéznek a Minisztertanácshoz, hogy a lakosság kérésének megfelelően a város nevét változtassa meg.


Nagy Imre visszakapta egyetemi tanári megbízatását

A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Nagy Imrét - munkaviszonyának megszüntetéséről szóló határozat egyidejű határon kívül helyezése mellett – a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdaság Gazdaságtana tanszékén betöltött egyetemi tanári megbízatásába visszahelyezte.
Kónya Albert oktatásügyi miniszter csütörtökön délben közölte Nagy Imrével egyetemi tanári megbízatásába való visszahelyezését.


Még nem jutott el a júliusi határozatok szelleme a falvakba – állapították meg megbeszélésükön a Győr-Sopron megyei országgyűlési képviselők

Az országgyűlési képviselők Győr-Sopron megyei csoportja csütörtökön ülést tartott a Hazafias Népfront megyei irodáján. (…) Egybehangzóan alakult ki az a véleményük, hogy a júliusi határozatok szelleme nem jutott el az alsóbb párt- és tanácsszervekhez. A legtöbb helyen ma is változatlanul sértő, goromba magatartást tanúsítanak a vezetők a lakossággal és a régi, adminisztratív erőszakos módon dolgoznak. A hibák között különösen kirívó a tagosítás végrehajtásának a módszere, amit személyi elfogultságból még inkább eltorzítanak a helyi vezetők.

A déli határszél községeiben több segítséget kell adni a rehabilitációs bizottságoknak, a sérelmet szenvedett lakosság jogos panaszai orvoslása érdekében

A déli határszélről jogtalanul kitelepített, többnyire jugoszláv családok rehabilitációjával, kártérítésével kapcsolatban a Magyar Távirati Iroda munkatársai megkérdezték az érdekelt megyei tanácsok vezetőit: hogyan halad a sérelmet szenvedett lakosság panaszainak orvoslása.
Bács megyében ezen a héten befejezik a rehabilitációs kérelmek elbírálását
(…) A megye területéről 101 jugoszláv család jelentette be rehabilitációs igényét.
(…) Papp Sándor, a Csongrád Megyei Tanács végrehajtó bizottságának elnöke nem adott tájékoztatót az MTI munkatársának a sérelmet szenvedett határ menti lakosok ügyével kapcsolatban, mert – mint mondotta – eddig nem volt ideje „behatóbban” foglalkozni ezzel a kérdéssel. (…)
Somogyban eddig 27 kitelepített család tért vissza volt otthonába. (…)
Csaknem négyszáz rehabilitációs kérelem volt Zalában.(…)
Csongrád megye járásaiban egyébként a következő a helyzet: a szegedi és a makói járáshoz eddig 150 rehabilitációs kérelem érkezett. A sérelmet szenvedett lakosságnak csaknem fele délszláv nemzetiségű. A járási tanácsok eddig negyven ügyet intéztek el. Ennyi esetben utaltak ki a rendeletben megszabott ötezer forint segélyt és adtak 10.000 forintig terjedhető hitelt. A bizottságoknak csak arra van lehetőségük, hogy visszaadják a földeket, a házakat a régi tulajdonba. Nem tudják azonban biztosítani, hogy a sérelmet szenvedettek valóban bel is költözhessenek otthonukba, így a kárt szenvedett családok a segély nagy részét lakáscserére, vagy a jelenlegi lakók költöztetésére kénytelenek fordítani. Különösen az fáj a megkárosított lakosoknak, hogy ingóságaikat sem tudják visszaszerezni. Sok család bútorait, használati tárgyait széthordták a faluban, és bár az is köztudomású, hogy melyik szervnél vannak az ingóságok, nem tudják visszaszerezni azokat, mert erre vonatkozólag semmilyen rendelet sem intézkedik. Az újszentiváni tanácsházán az egyik sérelmet szenvedett például a rehabilitáló bizottság tárgyalása közben arra lett figyelmes, hogy a bizottság tagjai mögött, a falon az ő órája ketyeg. De arra már nincs lehetőség, hogy az órát visszakapja.


Nagy tápértékű szeszesitalok készülnek

Amióta felemelték a szeszesitalok árát, jelentősen csökkent azok fogyasztása. Rumból például már csak a felét készítik a néhány hónappal ezelőtt gyártott mennyiségnek. A szeszipar tervei szerint a jövőben elsősorban magas tápértékű, tojást és tejszínt tartalmazó alacsony szeszfokú italokkal bővítik a választékot. Az újdonságok próbagyártását már megkezdték, s még a télen forgalomba hozzák azokat.

Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának