56-os Ki kicsoda |
|
|
|
|
Kiss Károly
1903-1983
|
|
Bicskén (Fejér megye) született. Apja a Kelenföldi Hadfelszerelési Gyár bakancs- és cipőüzemében dolgozott, ahová 1916-ban fiát is felvették. Még segéd korában tagja lett a bőrösök szakszervezetének, 1922-ben belépett a MSZDP-be, egy évvel később az illegális kommunista pártba. 1924-től a Cipészmunkások Szakszervezete budapesti csoportja központi vezetőségének tagja. 1925-ben az MSZMP egyik vezetője volt, és még ebben az évben letartóztatták Rákosival és Vassal együtt, 1927 júliusában szabadul. 1928 elején tagja lett a KMP Északi Kerületi Bizottságának. 1929 júniusában újból letartóztatták, szabadulása után a Népszínház utcában egy cipőüzemben dolgozott. 1931-ben a Komintern Titkársága Fürst Sándorral együtt megbízta a párt felső szerveinek megszervezésével. Az 1931-es a letartóztatási hullám után leváltották. Moszkvába utazott, hogy egy évig a Vörös Szakszervezeti Internacionáléban szerezzen tapasztalatokat. 1932 májusában kooptálták a kb-ba. Ezután titokban hazatért, de rögtön letartóztatták. Szabadulásakor 1934 júniusában szülőfaluját jelölték ki kényszerrakhelynek, de Budapesten maradt. Angyalföldön helyezkedett el egy cipőgyárban. 1941-ben hamis névhasználatért egy hónapi fegyházra ítélték, majd internálták, 1943 nyarán szabadult. Bevonták ismét a párt központi bizottságába. Részt vett ellenállási sejtek szervezésében is. A német megszállás után ismét internálták, 1944 szeptemberében szabadult. 1945 elején a Budapesti Nemzeti Bizottság tagja, 1945 és 1949 között fővárosi törvényhatósági bizottsági tag, 1948-ban alelnök. 1945. április 2-tól Budapestet képviselte az Ideiglenes Nemzetgyűlésben. 1945. szeptember 6-án a nemzetgyűlés jegyzőjévé választották, ezt a tisztséget 1949. májusig töltötte be. 1945 és 1946 között a KV Káderosztály vezetője, 1945 májusától 1946 szeptemberéig a pb tagja. A KEB elnöke 1946 és 1956 között. 1949-től 1951-ig az Elnöki Tanács elnökhelyettese. 1949-ben ismét a KV Káderosztályának vezetője lett. 1951 áprilisában tagja volt annak a bizottságnak, amely Kádár János és Kállai ügyében irányította a vizsgálatot. A KV 1950. májusi ülésén a KV Szervezőbizottságának tagjává választották, és felmentették a Káderosztály vezetése alól. Az MDP II. kongresszusán ismét bekerült a Politikai Bizottságba, és annak tagja maradt a kv 1953. júniusi plénumáig. 1951 és 1952 között külügyminiszter, majd a Minisztertanács elnökhelyettese 1953. július 4-ig. A kv 1956. júliusi ülésén ismét bekerült a pb-be. 1956. október 28-án bekerült az MDP irányítására létrehozott elnökségbe. Novemberben Szolnokon részt vett az új vezetés kialakításában, november 7-én érkezett vissza Budapestre. November 7-től az MSZMP IIB tagja, majd a PB tagja lett, és pártszervező titkári teendőket is ellátott. November 27-én ő tartotta az új pártvezetés első országos aktívaértekezletét a párközpontban. Apró Antal mellett ő volt a restauráció fő híve a pártvezetésben. A kb 1957. februári ülésén tagja lett az ekkor visszaállított kb-titkárságnak. 1957. május 9-től az Elnöki Tanács tagja, 1958. november 26-ától ismét az Elnöki Tanács elnökhelyettese, 1961-től nyugdíjazásáig az Elnöki Tanács titkára. A kb 1961. szeptemberi plénumán felmentették kb-titkári tisztjéből. A kb 1962. augusztusi plénumán kikerült a pb-ből, a kb-nak haláláig tagja maradt. 1967-től a SZOT alelnöke, 1970-től a Magyar Szolidaritási Bizottság alelnöke volt.
|
|
|
|