56-os Ki kicsoda


Darvas Iván
1925-

Bején (Szlovákia) született. Apja újságíró volt. Középiskolai tanulmányait a Prágai Német Állami Gimnáziumban kezdte, majd - miután 1938-ban családjával Budapestre költözött - a Budapesti Német Gimnáziumban fejezte be 1943-ban. A Színművészeti Akadémia elvégzése után, 1946 és 1949 között a Művész Színházban, 1949-től 1956-ig a Madách Színházban játszott. 1955 novemberében bátyját, Darvas Attila tervezőmérnököt, kémkedés és hazaárulás vádjával tíz év börtönbüntetésre ítélték. 1956 augusztusában ugyanebben az ügyben - feljelentési kötelezettség elmulasztásáért - Darvas Ivánt is egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. 1956. október 30-án délelőtt a Budapesti Országos Börtönbe ment, hogy bátyját kiszabadítsa. A börtönből a Legfőbb Ügyészséghez irányították, ahol az ügyészség forradalmi bizottságától megbízólevelet kapott a Rákosi-rendszerben elítélt politikai foglyok kiszabadítására. A börtönbe visszatérve mintegy 120-140 politikai fogolynak, köztük bátyjának, szabadulólevelet állított ki. A forradalom alatt tevékeny tagja volt a Madách Színház Forradalmi Bizottságának, valamint a budapesti színházak forradalmi bizottságai által október 31-én megválasztott Színművészek Forradalmi Bizottságának is. 1957. május 30-án letartóztatták. 1957. október 16-án a Fővárosi Bíróság két év börtönbüntetésre ítélte. A korábban felfüggesztett egy évvel együtt összbüntetését 1958. augusztus 5-én két év nyolc hónapra emelték. 1959. április 4-én szabadult. 1963-ig segédmunkásként dolgozott. 1963-ban egy évadot töltött a Miskolci Nemzeti Színházban, 1964-ben a József Attila Színházban. 1965-től 1985-ig a Vígszínház tagja volt. 1985 óta szabadfoglalkozású színművész. 1988-ban a TIB egyik alapító tagja. 1990 és 1994 között az SZDSZ országgyűlési képviselője.



Hírek (1956) | Hírek (2006) | Archív fotók | 1956 Magyarországa | Kronológia | Szól a rádió | Röplapok | 56 és az MTI
MTI Zrt. 2006 © Minden jog fenntartva
Impresszum
Az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet az
1956-os Intézetnek és az OSZK Történeti Interjúk Tárának