56-os Ki kicsoda |
|
|
|
|
Tánczos Gábor
1928-1979
|
|
Budapesten született. Apja festékkereskedő volt Baján. A háború alatt édesanyjával Bécsbe deportálták, és egy koncentrációs táborhoz csatolt kórházban betegszállítóként élte túl a háborút. 1945-ben Baján részt vett a Madisz megalakításában, majd a bajai népi kollégium megszervezésében, ősszel belépett az MKP-ba. 1946-ban az MKP bajai ifjúsági titkára, nem sokára megyei titkára. Érettségi után a fővárosba irányították. A Győrffy István Népi Kollégium egyik legfiatalabb tagja és a kommunista vezetésű Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének főtitkárhelyettese volt. Beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem filozófia szakára, közben különböző ifjúsági szervezetek funkcionáriusa. Miután a Rajk-pert követő tisztogatások során részben "osztályhelyzete", részben egy koncepciós perben letartóztatott kollégája miatt eltávolították az apparátusból, folytatta egyetemi tanulmányait. 1953-ban szerzett diplomát, majd tanársegédnek nevezték ki az ELTE filozófiai tanszékére. A fiatal kommunista vezetők és értelmiségiek közül az elsők között ismerte fel, hogy politikai és erkölcsi kötelessége Nagy Imre reformjainak támogatása. 1955 elején a DISZ vezetői őt választották a Petőfi Kör vezetőjévé, amelynek programját Nagy Imre politikájának szellemében alakította ki. Az ő elképzeléseinek felelt meg a viták kötetlen formája, hogy bevezető előadások helyett azonnal a vitázók kaphattak szót. Közvetítő szerepének köszönhetően a Petőfi Kör a Rákosi-rendszer utolsó napjaiban is fenn tudta tartani működését. Az 1956. június 27-i sajtóvita után az MDP KV párthatározatban ítélte el a Petőfi Kör tevékenységét, ám a kör vezetősége nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni. Tánczos részt vett a Rákosi bukását követő forró ősz politikai eseményeiben, Tisztító szenvedéllyel című cikkében a Művelt Népben hitet tett Nagy Imre politikája mellett. A DISZ szervezeti és politikai megújulásán munkálkodott. Részt vett a diákság október 23-i a tüntetésén, és a Bem téren maga is beszédet akart intézni az összegyűlt tömeghez, de ez a hangerősítés meghibásodása miatt nem sikerült. Október 24-től Nagy Imrének próbált segítséget nyújtani a pártközpontban. Békéltető felhívással fordult a harcolókhoz, ugyanakkor bírálta Nagy Imre politikájának következetlenségeit. Gerő Ernő párthatározatba foglalta eltávolítását, majd személyesen utasította ki az épületből. Részt vett a MÉFB megalakításában, a Petőfi Kör nevében aláírta annak felhívását, majd november 3-án közreműködött a Petőfi Kör újjáalakításában. November 4-én reggel feleségével csatlakozott a budapesti jugoszláv követségen menedékjogot kérők csoportjához. November 23-án Romániába internálták. 1957. március 17-én a romániai Snagovban letartóztatták, a Nagy Imre-per mellékperében a Legfelsőbb Bíróság 1958. augusztus 19-én tizenöt év börtönbüntetésre ítélte. 1962 tavaszán amnesztiával szabadult. Szabadulása után néhány évig esti gimnáziumban tanított, utóbb az OPI munkatársa volt: iskola- és olvasásszociológiai kutatásokba kapcsolódott be. Részt vett a népi kollégiumok történetével foglalkozó szociológiai kutatásokban. Élete utolsó éveiben a szegények, a cigányok, a határon túl élő magyarság sorsával foglalkozott. 1979-ben aláírta a Charta '77 csehszlovákiai polgárjogi mozgalom bebörtönzött tagjaival szolidaritást vállaló nyilatkozatot. 1979. december 6-án depressziójában öngyilkosságot követett el. Hamvai 1990 óta a 300-as parcellában nyugszanak.
|
|
|
|