Történelem - A magyar '56 "posztszovjet" nézőpontból (3. rész)
|
"Nem tudta - emlékeztet a kötet szerzője -, hogy Moszkvában Zsukov marsall ekkor már hozzáfogott élete utolsó hadműveleti tervének elkészítéséhez, amely a Vihar fedőnevet kapta és amely három napot adott a magyarországi forradalom elsöprésére. A Kreml az utolsó pillanatig gondosan titkolta valóságos szándékait."
Andrej Gorgyijenko ezután leírja, hogy Nagy Imre 1956. október 29-én feloszlatta az Államvédelmi Hatóságot, a fővárosban megszűntek a harcok, öt nap után ismét elcsendesedtek Budapest utcái. A szovjet tankok kezdtek kivonulni a városból: úgy tűnt, hogy a forradalom győzött.
November elsején azonban - olvassuk a könyvben - vége szakadt az idillnek. Friss szovjet csapatok érkeztek Magyarországra. Nagy Imre találkozott a szovjet nagykövettel, Jurij Andropovval és kijelentette előtte, hogy további csapategységek átvezénylése a Varsói Szerződés durva megsértése. Ha nem vonják vissza haladéktalanul a szovjet katonaságot, a magyar kormány felmondja a szerződést.
Andropov megnyugtatta Nagy Imrét, hogy az újonnan érkezett erők egyszerűen felváltják a harcokban agyongyötört egységeket. Ez a válasz nem elégítette ki a magyar kormányfőt, aki közölte a nagykövettel, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához szándékozik fordulni. Amikor a következő napon is egyre érkeztek a szovjet csapatok, Magyarország bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépését. Moszkva azonban több mint nyolc hadosztályt tudott átdobni a határon, 20 ezerről 200 ezerre növelve magyar területen lévő haderőinek létszámát.
November 3-án szovjet katonai delegáció érkezett Tökölre, hogy a "csapatkivonásról" tárgyaljon... Mindenekelőtt bemutatták a szovjet "vendégeknek" az új honvédelmi minisztert, Maléter Pált, aki ezredesből tábornokká lépett elő, miután néhány nappal korábban Budapesten helyőrségi laktanyáknál megállították a szovjet páncélosokat.
Azután megkezdődtek a tárgyalások és a szovjet fél a magyarok által "diktált" valamennyi feltételt elfogadta.
Megkezdődhetett a bankett. Kevéssel éjfél után - már november 4-e volt - fegyveres szovjet tisztek gyűrűjében belépett a terembe a szovjet Állambiztonsági Bizottság, a KGB főnöke, Ivan Szerov tábornok. Közölte, hogy Maléter le van tartóztatva.
Mihail Malinyin hadseregtábornok, a szovjet katonai delegáció vezetője igencsak meglepődött és kérdezgetni kezdte az állambiztonságiakat, hogy valójában mi történik? Szerov belekarolt a tábornokba és a terem sarkába vonszolta. Hosszas fülbe súgás következett. Malinyin csak vonogatta a vállát és megparancsolta embereinek, hogy hagyják el a termet. "A színjáték befejeződött" - állapítja meg leírásában Gorgyijenko, rámutatva: két szovjet hadsereg (hadműveleti célokra létrehozott összhaderőnemi magasabbegység), összesen kilenc hadosztály Konyev marsall parancsnoksága alatt már ott toporgott a szovjet-magyar határon, várva a hajnalt...
A szovjet Déli hadseregcsoport három hadosztálya Pjotr Ljascsenko tábornok parancsnoksága alatt november 4-én hajnalban bevonult Budapestre, 6 óra 15 perckor Konyev hadai átlépték a magyar határt, a Vihar hadművelet megkezdődött. Hivatalosan a behatolás magyar kérésre, a Kádár János által sebtében összetákolt kormány "meghívására" történt - jegyzi meg könyve magyar fejezetében Gorgyijenko, aki a fejleményeket így rögzíti:
"A szovjet alakulatok elkeseredett ellenállásba ütköztek a főváros munkásnegyedeiben, az ország ipari központjaiban, sőt a mezőgazdasági térségekben is. A budapesti rádió november 4-én 7 óra 40 perckor magyar és orosz nyelven felhívást olvasott be: "A magyar kormány felkéri a szovjet hadsereg tisztjeit és katonáit, hogy ne lőjenek. Kerüljük el a vérontást. Az oroszok barátaink és azok is maradnak."
Egy órával később az adás félbeszakadt, a rádió székházát szovjet ejtőernyősök foglalták el. Elkeseredett harcok színtere volt Budapest. Végül november 8-án az utolsó ellenállási gócok is összeomlottak, csak ritkán dördült el egy-egy lövés a romok közül.
Nagy Imre bezárkózott a budapesti jugoszláv nagykövetség épületébe. Tito majdnem egy hónapig nem volt hajlandó kiadni a lázadó miniszterelnököt, de aztán az erőszakkal való fenyegetésnek engedve visszakozott. Nagy Imre 1956. november 22-én a jugoszláv nagykövetség két munkatársának kíséretében autóbuszba szállt és lakása felé indult. Amikor a szovjet parancsnoksági törzs épülete elé értek, egy harckocsi állta útjukat. Néhány tiszt szállt be az autóbuszba és felszólította a diplomatákat, hogy térjenek vissza nagykövetségük épületébe.
A jugoszlávok kituszkolása után az autóbusz páncélkocsik kíséretében ismeretlen irányba távozott. Később ismeretessé vált, hogy Nagy Imrét Romániába vitték, megkínozták, majd bíróság elé állították. Egy titkos katonai törvényszék Nagy Imrét és Maléter Pált golyó általi halálra ítélte.
Itt lényegében véget ér a hadművészeti enciklopédia "A XX. század második felének háborúi" című kötetének magyar fejezete, de a szerző, nem mond le a magyarországi '56 tragikus zárómérlegének megvonásáról:
"A KGB és a magyar állambiztonsági szervek 1957 január-februárjában kétezer embert juttattak akasztófára, húszezret börtönbe. Magyarországról több mint 200 ezer ember menekült Ausztriába. A szovjet csapatok tisztekben és katonákban 669 főt vesztettek, a magyar veszteség - nem pontosítható adatok szerint - 20 ezer ember volt" - olvasható a "posztszovjet" könyvben.
(MTI-Panoráma - Pirityi Sándor)
|