A Kádár-csoport elrendelte, hogy (…) az egész ország és Budapest különböző kerületeiben az áramszolgáltatást reggel 6 órától este 10 óráig naponta megosztva szüneteltessék, illetve korlátozzák. (Szabad Európa Rádió) (Bizalmas!)
|
 |
Hammarskjöld távirata a Kádár-kormány helyettes külügyminiszteréhez (Szabad Európa Rádió) (Bizalmas!)
Hammarskjöld Kairóból táviratot intézett a budapesti bábkormány helyettes külügyminiszteréhez. Közölte, hogy New Yorkba visszatérése után Horváth Imre külügyminiszterrel nyomban megvitatja magyarországi látogatásának kérdését. Hammarskjöldnek ezen távirata azt jelenti, hogy útját nem szakítja meg Budapesten. A budapesti bábkormány ugyanis elutasította Hammarskjöld kérését, hogy személyesen tárgyalhassa meg Budapesten a magyarországi segélyek ügyét. Ehelyett a Kádár-kormány azt ajánlotta, hogy a világszervezet főtitkára Rómában folytasson megbeszéléseket a Kádár-csoport megbízottaival.
|
 |
Új-Zélandban a szakszervezeti szövetség felhívást intézett a kormányhoz, hogy a szovjet csapatok magyarországi barbár beavatkozása folytán Új-Zéland szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait a Szovjetunióval. (Szabad Európa Rádió) (Bizalmas!)
|
 |
Nyugati hírszolgálati irodák a magyarországi helyzetről (Szabad Európa Rádió) (Bizalmas!)
Egyes dél-magyarországi városokban, ahol a munka részben már megindult, újabb sztrájkok kezdődtek annak nyomán, hogy a forradalmi tanácsok egyes tagjait letartóztatták. (Bizalmas!)
|
 |
Az ENSZ-közgyűlés pénteki ülésén Van thaiföldi herceg, a közgyűlés elnöke bejelentette, hogy a közgyűlés általános vitáját hétfőn megszakítja és áttér a kubai ENSZ-küldöttnek a magyarországi deportálásokról szóló határozati javaslata megvitatására. (Szabad Európa Rádió) (Bizalmas!)
|
 |
 | Sartre a leghatározottabban elítélte a Szovjet magyarországi akcióját. (Szabad Európa Rádió) (Bizalmas!)
|
 |
 | Eden a magyarországi helyzetről (Londoni rádió) (Bizalmas!)
Eden angol miniszterelnök e percben beszédet mond a Konzervatív Párt egy ifjúsági gyűlésén. - A Magyarország elleni szovjet támadás (…) könyörtelen erőszak egy nép ellen, amelynek egyetlen vágya a szabadság. Az angol és a francia csapatok Egyiptomban minden lehetőt megtettek, hogy elkerüljék a vérontást. (…) Undorító képmutatás a Szovjetunió részéről, hogy rabszolgasorba dönti Magyarországot és ugyanakkor rendre utasítja Angliát és Franciaországot azért, amit Egyiptomban tett. (Bizalmas!)
|
 |
A Kádár-kormány rendeletet adott ki, amelynek értelmében csak a magyar és szovjet hatóságok közös engedélyével szabad élelmiszert szállítani Budapestre. Laptudósítók megjegyzik, az intézkedés célja az, hogy a sztrájkolók ne kaphassanak élelmet vidékről. (Londoni rádió) (Bizalmas!)
|
 |
 | Az Anglia által befogadott 2500 magyar menekült közül az első hatvan megérkezett Dél-Angliába. (Londoni rádió) (Bizalmas!)
|
 |
Az amerikai zsidó bizottság európai igazgatója szemenszedett hazugságnak minősítette azokat a kommunista állításokat, hogy a magyar szabadságharc alatt antiszemita kilengésekre került volna sor. (Szabad Európa Rádió) (Bizalmas!)
|
 |
Az Amerikai Magyar Szövetség clevelandi közgyűlésén hozott határozata (Washingtoni rádió) (Bizalmas!)
Az Amerikai Magyar Szövetség vezetői harmadik napja tanácskoznak, miképpen koordinálhatják a magyarok megsegítésére indított akciókat. Az igazgatóság csütörtökön ült össze és tanácskozásait csak akkor szakította meg, amikor ablakai alatt elvonult a hatalmas tömeg, amely Magyarország mellett és a szovjet beavatkozás ellen tüntetett. (Bizalmas!)
|
 |
A magyar kormány hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt osszon szét minden külföldi segélyt (AFP) (Bizalmas!)
A (…) Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság delegációt létesíthet Budapesten, azzal a megbízással, hogy szétossza Magyarország lakossága között nemcsak a Vöröskereszt különböző országos szervezetei, hanem egyes kormányok és az ENSZ által küldött segélyeket is. A (…) magyar kormány elfogadta az Egyesült Államok által októberben felajánlott húszmillió dolláros segélyt is. A magyar kormány azonban azt kéri, hogy ezt az amerikai segélyt is a Nemzetközi Vöröskereszt ossza ki. (Bizalmas!)
|
 |
Svájci lapok jelentései szerint a kommunista párt tagjai egyre nagyobb számban adják vissza tagkönyvecskéiket tiltakozásul a Szovjetunió brutális magyarországi beavatkozása ellen. (Amerika Hangja) (Bizalmas!)
|
 |
A londoni rádió 1956. november 17-i 14 órás magyar adásának agyagából (Bizalmas!)
A budapesti rádió felhívást közölt, amelyet állítólag a budapesti munkástanács adott ki. A felhívás kéri a munkásságot, hogy legkésőbb hétfő reggelig vegye fel a munkát. Hozzáteszi, hogy amennyiben a Kádár-kormányzat nem teljesíti ígéretét, hogy eleget tesz a munkásság követeléseinek, akkor ismét folytatódik az általános sztrájk. (…) Bécsből érkező hírek arról szólnak, hogy a munkásság megvonta bizalmát azoktól a vezetőktől, akik tegnap Kádárral tárgyaltak. (…) A budapesti rádió ma ismertette a Népszabadság című lap cikkét a Kádárék és a budapesti központi munkástanács közötti megbeszélésekről. Kádár eszerint megígérte, hogy a szovjet csapatokat kivonják az országból, amint megkezdi munkáját a magyar munkásság saját karhatalmi alakulata. A munkáskarhatalmat később sem oszlatják fel. Kádár azt mondotta, amint a rend helyreáll, a kormány tárgyalásokat kezd a szovjet csapatok teljes kivonulásáról. (Bizalmas!)
|
 |
Hoover felszólalása az ENSZ közgyűlésének pénteki ülésén (Amerika Hangja) (Bizalmas!)
Hoover helyettes amerikai külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés pénteki ülésén felszólalásában rámutatott, az igazi próbakő az lesz, hogyan szerez érvény az ENSZ a határozatoknak. A Magyarországgal kapcsolatos döntéseket az érdekelt fél figyelmen kívül hagyta. A Szovjetunió nem vonta ki csapatait Magyarországból és most megdöbbenve halljuk a barbár tömegdeportálásokról szóló híreket. (…) El kell dönteni, milyen új lépéseket tegyenek Magyarország érdekében, különben a magyar nép szabadságvágyának kegyetlen elnyomása kitörölhetetlen nyomot fog hagyni a világ lelkiismeretén. (Bizalmas!)
|
 |